Sziasztok!
Ez lenne az I'm not insane első része. Remélem ezt is olvasni fogjátok majd :)
Üdv.:Alexx
------------------------------------------------------------------------
*Brian szemszöge*Michelle-el voltam. Emlékszem, együtt boroztunk otthon. Már késő volt, hajnali 2. Épp sétáltam vissza a nappaliba, egy pohár borral a kezemben, amikor csörgött a telefon. Matt volt az, én meg vidáman felvettem. Kérdeztem, hogy mi a helyzet. Azt mondta:baj van. Nem vettem komolyan, hisz' mi a fasz baj lehet... Amikor megkérdeztem, hogy mivel, azt mondta: -"Nem mivel, kivel."
-Na, kivel?-kérdeztem.
-Jimmy...-ennyit tudott mondani.
Itt lehervadt a mosoly az arcomról, elszállt minden jókedvem és rohadtul megijedtem.
Kérdeztem, hogy mi van vele...
Erre annyi volt a válasz:meghalt.
Ekkor elejtettem a boros poharat, lecsaptam a telefont, kiviharzottam az előszobába és odavetettem Mich-nek, hogy el kell mennem, mert gáz van. Arra a kérdésére, hogy mi a baj, annyit tudtam kinyögni, hogy Jimmy.
Azonnal, úgy ahogy voltam, felkaptam a kulcsomat, bebasztam az ajtót magam mögött és rohantam le a kocsihoz. A kezem annyira remegett az idegességtől, hogy alig találtam bele a zárba a kulccsal. Éjszaka, vak sötétben, padlógázon mentem James háza felé. Nem fogtam fel amit Matt mondott. Nem halhatott meg, az lehetetlen. Hatalmas fékezéssel érkeztem meg Jimmy házához. Már messziről láttam a mentőautó fényeit és ahogyan közeledtem, Matt-éket a ház előtt idegesen fel-alá járkálni. Valamint egy fekete furgont...
-Nem, ne, ez nem történhet meg!
Kiugrottam az autóból és rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Berontottam a házba, de a nappali előtt Matt visszarántott. Lefogott, én pedig egyre erősebben ellenkeztem.
Torkom szakadtából üvöltöttem:-Jimmy, nem! JIMMY!! Nem halhatott meg!
A könnyeim is eleredtek, kontrollálhatatlanul ordítottam. Éppen beláttam a nappaliba, amint három piros ruhás mentőorvos körben állnak még két másik emberrel.
Matt kirángatott a házból és a hátsó kertben megállított:
-Brian, hallasz?
-Engedj el, hagyjál' , be kell mennem!
-Brian! Nem lehet.
-Látnom kell! Nem halt meg!-ordítottam és elvetemülten kapálóztam.
-Figyelj rám! Végleg elment.
Amikor ezt kimondta, már nem tomboltam. Csendben rogytam le a földre, és csak bámultam. Szinte összeestem a sokktól, egyszerűen nem tudtam felfogni. Bámultam a semmibe. Kiürült a fejem, és beleköltözött az üresség. A nagy büdös semmi. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nincs többé. Az, aki gyerekkorom óta a legjobb barátom, akivel együtt nőttem fel, akivel pár napja még önfeledten jamm-eltünk a stúdióban..nincs többé. Nem fogom látni soha. Mert elment. Meghalt. Akkor és ott, az én lelkem is meghalt. Egy hatalmas részem meghalt, vele együtt.
Utána akartam menni. Követni a halálba.
*Matt szemszöge*
Ez hihetetlen. Nem történhetett meg. Nem vele, nem most. Nem lehet igaz. Beigazolódott amitől tartottam. Brian rettenetesen rosszul fogadta. Basszus, mi lesz ha Zacky és Johnny megérkeznek. Úristen, és a szülei?! Az én szemembe is könny gyűlt, hisz mindannyiunk legjobb barátja ott feküdt bent a nappaliban, holtan. És rohadtul semmit sem tudtam már tenni. Mert már késő.
-Gyere tesó!-fogtam meg B. karját és próbáltam összekaparni a földről.
-Neeeeeem. Nee.-zokogott Bri.
-Kérlek, gyere előre. Gyere, állj fel!-húztam fel lassan.
Megöleltem őt, egyszerűen majdnem összeesett, remegett és totál magán kívül volt.
Előrementünk a ház elé, ahol Johnny és Zack már ott álltak. Ők is teljesen ledöbbenve és rémülten meredtek a ház felé.
-Ez komoly?-nézett ránk JC.
-Sajnos igen. Bár ne lenne az, bassza meg!-túrtam a hajamba.
Ahogy körbenéztem, az emberek jöttek-mentek, lassan sétálgattak. Hisz már miért is siettek volna?
Szar volt belegondolni, hogy nekik Ő csak még egy ember, aki meghalt. Nekünk pedig a legjobb barátunk, a testvérünk. Miért?
A Sullivan szülők és testvérek lassan sétáltak a ház felé. Már értesítették őket. Rájuk néztem és körüllengte őket a bánat és a gyász.
-Őszinte részvétem, Mr. Sullivan!-fogtam kezet és hátba veregettem Joe-t. Ezután megöleltem a lányokat is. Ők sírtak, keservesen sírtak. Mrs. Sullivan is. JBoy és Z. is sokkolódva ültek a járdán. Én pedig csak álltam és meredtem a semmibe. Ilyenkor mit tehetne az ember? Mi a helyes ilyenkor? Van egyáltalán olyan?
Brian ott ült Zack-ék mellett, remegve kapkodta a levegőt. Néha rátört a sírás, de a srácok vigyáztak rá. Soha nem láttam még őt ilyennek. Mi lesz most mindenkivel? Rohadtul féltem, hogy hogyan fogjuk ezt átvészelni...
Egyszer csak egy rakás fotós és újságíró rohanta le a házat és a kertet. Abban a percben rohadtul elöntött a düh, hogy hogy képesek ilyenkor idejönni. Utánuk rohantam és kirángattam őket az udvarról.
-Takarodjatok, büdös köcsögök! Hogy nem sül le a pofátokról a bőr basszátok meg!? Kifelé!-lökdöstem őket.
Mindenki felém nézett, de nem szóltak egy szót sem. Még jó hogy hamar elmentek a rohadt újságírók, mert ha valamelyik belém kötött volna, tuti hogy agyonverem.
Senki sem tudott megszólalni, csak csendben álltak és ültek. Nem fogtuk még fel, hogy mi is történt. Kis idő elteltével két férfi jött és bevitt egy fém koporsót. Ahogyan néztem, könny gyűlt a szemembe. Belegondolni abba, hogy a legjobb barátunkat teszik oda bele...és viszik el..senkinek, senkinek nem kívánom azt az érzést.
Néhány percen belül kihozták és betették a fekete furgonba, ami lassan elhajtott. A mentősök is kijöttek már a házból, elkezdtek bepakolni az autóba. A család még most is ott állt, mozdulatlanul a bejárat előtt. Mi pedig a járdán ültünk. Nem tudom, mennyire vagyunk készen arra, hogy intézkedjünk majd... Nem tudtam mi hogyan lesz, ki hogyan lesz és mi lesz velünk Nélküle. Mi lesz a világgal Nélküle?!
Mint egy nagy fekete gomolygó köd, így árnyékolta be James halála mindannyiunk életét és jövőképét.
