I'm not insane 2.

*Matt szemszöge*

Jim szülei sírva, megtörve indultak haza miután beszéltek a mentősökkel. Mielőtt elmentek volna, még odaléptem hozzájuk.

-Szóljanak ha bármi segítségre van szükségük! Legyenek erősek!-mondtam Mrs. Sullivan-nek.

-Nagyon köszönjük, vigyázzatok magatokra!-mondta Joe és ezzel elmentek.

Ott álltam a sötétben és csak néztem őket, ahogyan távolodtak. Visszaindultam a srácokhoz, akik még ugyanott ültek, ahol egy órával ezelőtt.

-Srácok! Tartsunk most össze de rohadtul, mindannyiunknak szüksége van rá. Gyertek, menjünk hozzám!-javasoltam nekik.

Ebben az elkövetkező időszakban vigyáznunk kell egymásra...

Johnny és Zack feltápászkodtak de Brian meg sem mozdult. Rohadtul félek, hogy mi lesz így vele.

-Bri, gyere!-fogtam meg a karját.

-Ne, nem akarok! Nem hagyhatom itt!-nézett rám vörösre sírt szemekkel.

-Brian, muszáj hazajönnöd. Már elvitték, nincs itt.-próbáltam megértetni vele. Nem lehettem túl kemény, tudtam hogy hogyan reagálna. Kiborulna, rájönne a sírógörcs, a remegés és még valami komoly baja lenne. Még nem fogta fel, addig kurvára oda kell figyelnünk rá.

-Ne..-mondta alig hallhatóan és lassan felállt. Zacky és JC egy kocsival jöttek, ők ahhoz mentek. B. és én meg az övéhez. Ilyen állapotban nem vezethet.

-Akkor hozzám gyertek!-mondtam Z-nek és beszálltunk a kocsiba.

Egész egyszerűen beállt a csend. Nem csak egy-két percre, az egész napra. Alvásra lett volna szükségünk, de ki a fasz tud csak így elaludni?! Zé és Johnny csak ültek a kanapén, Brian az egyik fotelban, én pedig a másikban. Senki sem szólalt meg. Ilyenkor nincs mit mondani. Nem lehet mit mondani. 

Seward és Baker végleg kikészültek, elnyomta őket az álom. B. csak mereven bámult maga elé, majd remegő kézzel elővett egy szál cigarettát és rágyújtott.

Kattogott az agyam, nem tudtam felfogni James halálát. Egymás után jutottak eszembe az elméletek, ötletek, mi történt, mi nem. Valami félreértés, csak egy szörnyű rémálom, vártam, hátha egyszer csak felriadok és rájövök: csak álom volt. Sajnos nem. Ez maga a csúf, kegyetlen igazság, amin változtatni már nem tudtam. Pedig mindennél jobban szerettem volna, de ez ide kevés. Lassan homályosodni kezdtek a gondolataim és kiürült a fejem. Elaludtam.

--------Reggel---------

Amikor felébredtem, hirtelen nem tudtam a történtekről. Egy percig mintha nem tudtam volna felidézni ami volt. Majd minden világossá vált és már újra belém költözött az a hatalmas űr. Körbenéztem, hogy mi van a többiekkel. Nem voltak ott, valószínűleg a konyhába mentek. Csak Brian-t láttam a kanapé mellett, a földön ülve. Pontosan ugyanúgy, ahogyan este volt. Ugyanabban a pózban ült, ugyanazzal a tekintettel.

-Bri, mióta vagy fent?-kérdeztem.

Erre ő nem szólt semmit, csak megrázta a fejét.

-Nem aludtál semmit?-döbbentem le.

Ő megint csak megrázta a fejét.

-Tesó, minden oké?-léptem oda hozzá és leültem én is a földre.

Nem szólalt meg. Féltettem őt. Ramatyul nézett ki, sápadt volt, a szeme vérvörös, könnyes és karikás. Hogyan is nézne ki, mikor épp most....?!

-Szólalj meg, baszki! A frászt hozod rám.-kerestem a tekintetét.

Hiába kerestem, ő ugyanúgy meredt maga elé, ahogyan egész este. Egyszer csak megcsörrent a telefonja, de ő nem mozdult. Hagyta, hadd csörögjön a fotel karfáján. Odanyúltam érte és megnéztem ki az:

Bejövő hívás

"Mich"

Felvesz       Elutasít

-Haló, Matt vagyok, mi van már?!-szóltam bele a kelleténél aggresszívabban.

-Hol van Brian?-jött a kérdés. Itt kihangosítottam a telefont.

-Itt mellettem.-sandítottam Bri-re.

-Akkor mégis miért nem veszi fel a telefont, amikor már 12-szer hívtam?! Úgy itt hagyott, elviharzott és nem mondott semmit! Mi ez a bánásmód?! Azonnal beszélni akarok vele, add oda neki a telefont!-tombolt Michelle.

Megint ránéztem B.-re, a mellkasomhoz szorítottam a telefont, hogy Mich ne halljon semmit és én se őt.

-Tesó...szereted?-kérdeztem tőle teljesen komolyan. 

Erre ő válaszképpen csak megrázta a fejét. Valahogy mindig is tudtam, hogy ez a helyzet. Sosem hallottam még Brian szájából a bűvös szót Michelle-el kapcsolatban...többször volt ideges és szarkedvű miatta, mint ahányszor boldog. Tudtam, neki most nincs szüksége erre a balhéra, már így is teljesen ki van. Nem kell, hogy még a csaja is zaklassa. 

-Na jól figyelj, Mich! Brian kurvára nem akar veled lenni! Mikor okoztál te örömöt ennek a srácnak?! SOHA!-osztottam ki. Kicsit furán is éreztem magam, amiért én beszélek így vele, de azt is tudtam, hogy B. leállított volna, ha nem így érez.

-Ne keresd többet, felejtsd el őt!!-emeltem fel a hangom.

-Mit képzelsz te magadról, ki vagy te?! Ne akard irányítani a kettőnk életét! Hogy képze...-visítozott Michelle, mire Bri mutatta, hogy adjam oda a telefont. Átnyújtottam neki, ő pedig rezzenéstelen arccal kinyomta és bedobta a fotelba.

-Jobb így, nemde?

Egy apró bólintás volt az egyetértő válasz. Ekkor hallottam a bejárati ajtó nyílását és a feleségem, Valary hangját.

-Úristen, sziasztok, hallottam a történtekről!-szaladt be a nappaliba kétségbeesetten, egyenesen a karjaimba.

-Szia!-szorítottam magamhoz.

-El sem hiszem...egyszerűen..-tört ki belőle a sírás.

-Mi sem..-simogattam meg őt vigasztalásképpen.

-Hol vannak a fiúk?-kérdezte aggódva.-Brian!-térdelt le B.-hez és átölelte. Ő meg sem mozdult, ugyanúgy meredt a semmibe. 

-Johnny-ék is itt vannak, szerintem a konyhában.-mutattam az említett irányba.
-Istenem..-mondta és sietett ki a konyhába.

*Zacky szemszöge*

-Istenem, fiúk!-toppant be Val és a nyakunkba borult. Neki ugyanúgy fájt ahogyan nekünk, hisz ugyanolyan régóta velünk volt. A kezdetektől fogva. 

-Mikor?-Valary csak ennyit kérdezett.

-Ma hajnalban...-fordultam felé.

-Édesjóistenem, nagyon vigyázzatok egymásra! Maradjatok itt, ameddig csak akartok! Főzök valamit, egyetek.-és már sürgött-forgott a konhyában.

Perceken belül különböző, finomabbnál finomabb illatok töltötték be a helységet. 

*Narrátor*

Már eltelt két hét a tragédia óta. Az album munkálatai azóta is állnak. A banda Matt házában "él", hogy ne kelljen egyedül lennie senkinek. Johnny-nak dührohamai vannak, Zacky-nek rémálmai, Matt sem tudja elengedni Jimmyt. Brian azóta sem szólal meg, nem beszél senkivel. Bandatársai nagyon féltik, hisz ő került a legmélyebbre. Dühkitörések, sírógörcsök és alvászavar gyötri, valamint az alkoholba folytja érzéseit. Valary továbbra is szívesen látja a fiúkat a házukban, megtesz minden tőle telhetőt. A menedzsment, a család és a barátok ugyanannyira sokkoltan állnak a történtek előtt, mint a rajongók. Részvétnyílvánító üzenetek tömkelege árasztja el a banda internetes fiókjait, mindenki aggódik értük. A világ legalább annyira gyászolja a tragikus hirtelenséggel elhunyt Jamest, mint a közeli barátai.

I'm Not Insane: 1. "Darkest Night"

Sziasztok!

Ez lenne az I'm not insane első része. Remélem ezt is olvasni fogjátok majd :)

Üdv.:Alexx

------------------------------------------------------------------------

*Brian szemszöge*

Michelle-el voltam. Emlékszem, együtt boroztunk otthon. Már késő volt, hajnali 2. Épp sétáltam vissza a nappaliba, egy pohár borral a kezemben, amikor csörgött a telefon. Matt volt az, én meg vidáman felvettem. Kérdeztem, hogy mi a helyzet. Azt mondta:baj van. Nem vettem komolyan, hisz' mi a fasz baj lehet... Amikor megkérdeztem, hogy mivel, azt mondta: -"Nem mivel, kivel."
-Na, kivel?-kérdeztem.
-Jimmy...-ennyit tudott mondani.
Itt lehervadt a mosoly az arcomról, elszállt minden jókedvem és rohadtul megijedtem.
Kérdeztem, hogy mi van vele...
Erre annyi volt a válasz:meghalt.
Ekkor elejtettem a boros poharat, lecsaptam a telefont, kiviharzottam az előszobába és odavetettem Mich-nek, hogy el kell mennem, mert gáz van. Arra a kérdésére, hogy mi a baj, annyit tudtam kinyögni, hogy Jimmy.
Azonnal, úgy ahogy voltam, felkaptam a kulcsomat, bebasztam az ajtót magam mögött és rohantam le a kocsihoz. A kezem annyira remegett az idegességtől, hogy alig találtam bele a zárba a kulccsal. Éjszaka, vak sötétben, padlógázon mentem James háza felé. Nem fogtam fel amit Matt mondott. Nem halhatott meg, az lehetetlen. Hatalmas fékezéssel érkeztem meg Jimmy házához. Már messziről láttam a mentőautó fényeit és ahogyan közeledtem, Matt-éket a ház előtt idegesen fel-alá járkálni. Valamint egy fekete furgont...
-Nem, ne, ez nem történhet meg!
Kiugrottam az autóból és rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Berontottam a házba, de a nappali előtt Matt visszarántott. Lefogott, én pedig egyre erősebben ellenkeztem.
Torkom szakadtából üvöltöttem:-Jimmy, nem! JIMMY!! Nem halhatott meg!
A könnyeim is eleredtek, kontrollálhatatlanul ordítottam. Éppen beláttam a nappaliba, amint három piros ruhás mentőorvos körben állnak még két másik emberrel.
Matt kirángatott a házból és a hátsó kertben megállított:
-Brian, hallasz? 
-Engedj el, hagyjál' , be kell mennem!
-Brian! Nem lehet.
-Látnom kell! Nem halt meg!-ordítottam és elvetemülten kapálóztam.
-Figyelj rám! Végleg elment.
Amikor ezt kimondta, már nem tomboltam. Csendben rogytam le a földre, és csak bámultam. Szinte összeestem a sokktól, egyszerűen nem tudtam felfogni. Bámultam a semmibe. Kiürült a fejem, és beleköltözött az üresség. A nagy büdös semmi. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nincs többé. Az, aki gyerekkorom óta a legjobb barátom, akivel együtt nőttem fel, akivel pár napja még önfeledten jamm-eltünk a stúdióban..nincs többé. Nem fogom látni soha. Mert elment. Meghalt. Akkor és ott, az én lelkem is meghalt. Egy hatalmas részem meghalt, vele együtt.
Utána akartam menni. Követni a halálba.

*Matt szemszöge*

Ez hihetetlen. Nem történhetett meg. Nem vele, nem most. Nem lehet igaz. Beigazolódott amitől tartottam. Brian rettenetesen rosszul fogadta. Basszus, mi lesz ha Zacky és Johnny megérkeznek. Úristen, és a szülei?! Az én szemembe is könny gyűlt, hisz mindannyiunk legjobb barátja ott feküdt bent a nappaliban, holtan. És rohadtul semmit sem tudtam már tenni. Mert már késő.
-Gyere tesó!-fogtam meg B. karját és próbáltam összekaparni a földről.
-Neeeeeem. Nee.-zokogott Bri.
-Kérlek, gyere előre. Gyere, állj fel!-húztam fel lassan.
Megöleltem őt, egyszerűen majdnem összeesett, remegett és totál magán kívül volt.
Előrementünk a ház elé, ahol Johnny és Zack már ott álltak. Ők is teljesen ledöbbenve és rémülten meredtek a ház felé.
-Ez komoly?-nézett ránk JC.
-Sajnos igen. Bár ne lenne az, bassza meg!-túrtam a hajamba.
Ahogy körbenéztem, az emberek jöttek-mentek, lassan sétálgattak. Hisz már miért is siettek volna?
Szar volt belegondolni, hogy nekik Ő csak még egy ember, aki meghalt. Nekünk pedig a legjobb barátunk, a testvérünk. Miért?
A Sullivan szülők és testvérek lassan sétáltak a ház felé. Már értesítették őket. Rájuk néztem és körüllengte őket a bánat és a gyász.
-Őszinte részvétem, Mr. Sullivan!-fogtam kezet és hátba veregettem Joe-t. Ezután megöleltem a lányokat is. Ők sírtak, keservesen sírtak. Mrs. Sullivan is. JBoy és Z. is sokkolódva ültek a járdán. Én pedig csak álltam és meredtem a semmibe. Ilyenkor mit tehetne az ember? Mi a helyes ilyenkor? Van egyáltalán olyan?
Brian ott ült Zack-ék mellett, remegve kapkodta a levegőt. Néha rátört a sírás, de a srácok vigyáztak rá. Soha nem láttam még őt ilyennek. Mi lesz most mindenkivel? Rohadtul féltem, hogy hogyan fogjuk ezt átvészelni...
Egyszer csak egy rakás fotós és újságíró rohanta le a házat és a kertet. Abban a percben rohadtul elöntött a düh, hogy hogy képesek ilyenkor idejönni. Utánuk rohantam és kirángattam őket az udvarról.
-Takarodjatok, büdös köcsögök! Hogy nem sül le a pofátokról a bőr basszátok meg!? Kifelé!-lökdöstem őket.
Mindenki felém nézett, de nem szóltak egy szót sem. Még jó hogy hamar elmentek a rohadt újságírók, mert ha valamelyik belém kötött volna, tuti hogy agyonverem.
Senki sem tudott megszólalni, csak csendben álltak és ültek. Nem fogtuk még fel, hogy mi is történt. Kis idő elteltével két férfi jött és bevitt egy fém koporsót. Ahogyan néztem, könny gyűlt a szemembe. Belegondolni abba, hogy a legjobb barátunkat teszik oda bele...és viszik el..senkinek, senkinek nem kívánom azt az érzést.
Néhány percen belül kihozták és betették a fekete furgonba, ami lassan elhajtott. A mentősök is kijöttek már a házból, elkezdtek bepakolni az autóba. A család még most is ott állt, mozdulatlanul a bejárat előtt. Mi pedig a járdán ültünk. Nem tudom, mennyire vagyunk készen arra, hogy intézkedjünk majd... Nem tudtam mi hogyan lesz, ki hogyan lesz és mi lesz velünk Nélküle. Mi lesz a világgal Nélküle?!
Mint egy nagy fekete gomolygó köd, így árnyékolta be James halála mindannyiunk életét és jövőképét.

18. "Vicious Circle"

Sziasztok!

Itt az új rész, immár a 18. Megint késve... :(

Hamarosan egy kárpótló részt hozok hamarabb a szokásosnál, illetve hamarosan érkezik az új fanfiction, az "I'm not insane".

Jó olvasást!

Üdv.: Alexx

----------------------------------------------------------

*Hilary szemszöge*

-Lennél a barátnőm?-kérdezte Zacky a kezemet fogva.
Egyszerűen nem tudtam mit mondjak, pedig tudtam hogy sürgősen kell valamit válaszolnom. El kell döntenem, hogy mit szeretnék és kitől. Ha arra gondoltam, hogy Zacky-t választom, akkor belém hasított az érzés, hogy mennyire szeretem Brian-t. Ha Bri-t akarom választani, akkor pedig eszembe jutnak Zack őszinte, mély érzései és az együtt töltött idő. Nemes egyszerűséggel benne ragadtam ebben az ördögi körben. Nem tudtam választani. Legalábbis nem ott és nem akkor.
-Zack, én...figyelj. Tudom, hogy mennyire közhelyesen fog hangzani, de adj egy kis időt. Át kell gondolnom a dolgokat, nem akarok meggondolatlanul válaszolni.
-Rendben. Én nem foglak sürgetni, én várok rád bármeddig.-mosolygott rám.
-Zé...te nem érzed úgy, hogy elronthatnánk ezt a rohadt jó barátságot ezzel?-bukott ki belőlem a kérdés.
-Miért, te így érzed?-kérdezett vissza.
-Hát, nem. Nem tudom. Csak elgondolkodtam azon, hogy mennyire jó viszonyunk van és hogy félek, hogy mi lesz ha nem működik a dolog. Akkor el tudnánk-e úgy válni, hogy ez a barátság ugyanolyan maradjon?
-De Hil, ne arra gondolj, hogy mi lesz ha nem működik. Hinned kell benne, neked is!
-Azt hiszem, igazad van.
-Remélem a mindkettőnk számára legjobb döntést hozod majd...-mondta Zack.
-Hééé, Zacky, ne akarj befolyásolni!-viccelődtem.
-Nem én!-mosolyodott el Ő is.
-Na, szerintem én most visszamegyek a saját kis szobámba, mert szükségem van egy kis szunyára nekem is, neked meg főleg! Jó éjt, és most már vigyázz magadra Zack!-már éppen léptem volna ki, amikor eszembe jutott még valami.
-Öhm..Z.? Miért van az a kezeden?
-Ja, ez? Nemtom' miért van bekötve.-próbált hazudni.
-Nem a kötést kérdezem, hanem ami alatta van...
Itt beállt az a bizonyos kínos csend. Azt hiszem rájött, hogy nem fog tudni átvágni engem.
-Mire gondolsz?-tette az értetlent.
-Tudod te azt. A betűre...ami ott alatta van.-böktem a kézfeje felé.
-Honnan tudsz te arról?-döbbent le.
-Honnan, okostojás, én találtalak meg! Szóval? Mit jelent az?-próbáltam nem tolakodó lenni. Csak állatira kíváncsi voltam a válaszra.
-Hilary. És a tiéd?-nézett le a kezére.
-Mi enyém?
-A te kezeden lévő betű...láttam.
-Zachary...-sütöttem le a szemem és végigsimítottam a saját "betűmön". Hisz, basszus! Én cseszem le őt és kérem számon, hogy mi az, de ennyi erővel ez történhetne fordítva is...én sem vagyok jobb, semmivel.
-Szia Zack!-mentem ki. Asszem' itt már mást nem is lehetett volna tenni.
-Szia Hil!-hallottam a hátam mögül elköszönő fiút.
Amikor beléptem a "saját kórtermembe", nem sok mindent láttam, olyan sötét volt. Azt azért láttam, hogy Brian elaludt a kanapén. Igen, hallottam is a horkolását. Rettenetes ez a horkolás, de haláli aranyos!
Csak mosolyogni tudtam a mélyen alvó Bri hangeffektjein. Közelebb léptem hozzá és elmerengtem őt nézve. Rádöbbentem, hogy Őt is mennyire szeretem. Halkan visszabotorkáltam az ágyhoz és lefeküdtem. Kimerített az este is, az ájulás is és a beszélgetés is. Nem a fizikai fáradtság uralkodott el rajtam, hanem az agyi és érzelmi túlterheltség. Olyan gyorsasággal nyomott el az álom, hogy azt sem tudtam megnézni, mennyi volt az idő.
Mikor reggel felébredtem, egyből a kanapé felé néztem, hogy lássam mi van Syn-nel. Nem volt ott, gondoltam vagy hazament vagy lement cigizni...vagy nem tudom. 

-Átmegyek Z-hez.-jutott eszembe és felkeltem. A forgalmas kórházi folyosón egymás mellett viharzottak el a siető nővérek és orvosok miközben én megtettem a rövid kis utamat a 22-esig. 

-Szia....sztok!-toldottam meg a köszönésem amikor beléptem és megláttam a négy srácot és Zacky-t.

-Heló Hil', hogy vagy?-kérdezte Matt.

-Szuperül. Mint ha semmi sem történt volna. Nekem mindig olyan a kórház, mintha valami táborban lennék.-röhögtem.

-Te nem vagy százas, Hil! Örülök, hogy jól vagy!-ölelt meg JC.

-De cuki vagy, Johnny! Imádlak, de ugye tudod, hogy milyen viccesen nézhetünk ki kívülről?-szorongattam a kis manót.

-Miért?-engedett el és értetlenül rám nézett.

-Háttőő....semmi, mindegy. Kis kertitörpém!-húztam oda magamhoz.

-Naaaaaaa, már mindent értek.-ráncolta a szemöldökét.

-Tudod te, hogy szeretetből basztatlak!-vigyorogtam.

-És, Zack, hogy vagy?-néztem Z. felé, aki az ágya szélén ült és sokkal jobban nézett ki, mint tegnap este.

-Jól, de bassza meg, csak holnap engednek haza...-szitkozódott.

-Juj, tényleg, megyek és elcsípem a nővérkét, hogy meddig szándékoznak már benttartani engem...-ugrott be az ötlet és ezzel elindultam a recepció felé.

I'm Not Insane Prológus

Sziasztok!
ÚJ FANFICTION TÖRTÉNET A LÁTHATÁRON!
Támadt egy vadonatúj sztori ötletem, amihez már van egy prológusom. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e, illetve hogy olvasnátok-e, úgyhogy közzéteszem a prológust. Ha van kedvetek olvassátok el és kommenteljetek, hogy belevágjak-e vagy ne..
Köszi szépen, hogy olvastok! :)
Üdv.: Alexx
-----------------------------------------------------
-Skacok, király lesz ez az album! Kurva jól haladunk vele!-vágtam hátba Matt-et.

-Na ja..meg van már..aszongyahogy'..jó sok dal!-bökött a táblára Zacky.

-Fiúk, ez eddig 5 dal felvéve. 11 lesz, azt mondtátok.-csatlakozott Mudrock, a producerünk.

-Vannak ám még riffek a tarsolyomban, tesó!-jött oda vigyorogva Syn.

-Igen, 11-et szeretnénk.-mondta határozottan M.

-Tudjátok mit akartok, ezt már szeretem!-ült le a keverőpult elé Mudrock.

-Egy ütős albumot!-vágtam rá.

-Ja, hogy leszálljon a rajongók feje ha meghallják!-kontrázott Johnny.

-Akkor tehát, meg van már a Natural Born Killer dob, gitárok, basszus, vokál. Meg van a Victim, a God Hates Us és a Save Me és kb. majdnem minden más is.-olvasta le a táblát Shadz.

-Remek tempóban haladunk, srácok! Így még időb...-elnézést, ezt fel kell vennem.-sietett ki Mudrock a 

mobiljával.

-Na, ez itt, ez az utolsó dal erre az albumra.-adtam oda Syn-nek a CD-t.

-Death? Tuti hoztad a jó öreg Jimbo oldschool stílust, tesó!-forgatta a lemezt vigyorogva.

-Bocs fiúk, de égetően fontos hívás volt. De mivel ilyen jól állunk, ezért most a következő három nap szabad lesz. Pihenjetek, aztán megnézzük az egészet egyben! -jött vissza a producer.-Szevasztok!
-Köszi, majd látunk!-mondtam és elindultunk kifelé.
-Aaaa, zsír, pihi lesz!-tárta szét a karját Matt.
-Majd elmehetnénk valahova megünnepelni, hogy ilyen jól halad az album.-kezdte Syn.
-Bazzeg Gates, neked mindig van valami ürügyed az ivásra?-röhögött Zacky.
-Naná, inni azt kell! Majd hívlak titeket, cső!-szállt be a kocsijába Brian.
-Úgy van tesó, inni mindig kell!-karoltam át a legjobb barátom. Brian már kölyökkorom óta a legjobb haverom. Együtt nőttünk fel, egy suliba jártunk mindig is. A srácokkal is, együtt vállt valóra az álmunk. Mind az ötünknek. Együtt éljük az álmunkat. 
-Csá!-köszönt el Matt és Z. is és már mentek is.
Johnny  még beugrott a hangszerboltba. Én magam is haza indultam...

*3 nap múlva*

-Az Avenged Sevenfold dobosát holtan találták az otthonában, December 28-án reggel. James "The Rev" Sullivan halálát alkohol és különböző drogok együttes hatása okozta. Az idegenkezűséget kizárták, így továbbra is rejtély övezi a 28 éves tehetség tragikus halálát."
Az internetet elárasztották a kétségbeesett, megtört rajongók részvétnyilvánításai, az emberek nem tudják felfogni, hogyan történhetett ez. Mindenki a miérteket és az okokat keresi, hatalmas gyász övezi az egész Sevenfold-családot.
Mi lesz a Sevenfolddal? A félkész stúdióalbumukkal? A turnékkal? Folytatják a zenélést vagy derékbatörik a karrierjük?....

17. "A part of me died with him"

Sziasztok!
Íme a 17. rész, egy kis múltidézés Bri szemszögéből :)
Jó olvasást!
Üdv.: Alexx
-----------------------------------------------------------

*Brian szemszöge(visszaemlékezés)*

Ki kellett jönnöm, amikor beszélgettek. Ennyire nem vagyok tahó paraszt, hogy bent maradok. Ez kettejükre tartozik. Ha akarják, majd elmondják.
Persze, hogy érdekelt volna pontosan miről beszélnek, de akkor sem tehettem, hogy ott maradok. Visszamentem abba a szobába, ahol Hilary feküdt eredetileg és leültem az ablak melletti kanapéra. Egyedül ültem a sötét kórteremben.
Az agyam kattogott és nem tudtam leállítani. Hil járt a fejemben...hogy mi lesz ezután. Vagy éppen mi nem lesz.
Olyan más ez a kiscsaj...igen, kiscsaj, hisz még csak 16. Mégis mennyire felforgatta a dolgokat..a banda életét..az én életemet. Nem is, nem ez a jó kifejezés. Nem az életemet, hanem az érzéseimet. Mert szeretek vele lenni és hiányzik ha nincs ott. Hiányzik a mosolya, a szeme csillogása, a nevetése, az idióta poénjai, a zene iránti szeretete. Mindene. Ő maga.
Mi a fasz van velem, emberek?!
Állatira nem tudom mit csináljak. Biztos, hogy érez valamit, hisz viszonozta a dolgokat eddig...de azt nem tudhatom, hogy mi van Zack-el..
Asszem' nem fogok megúszni egy pár közös beszélgetést...vagy ajtócsapkodás és ordítás lesz, vagy nem tudom. A békés verziót nem tudom elképzelni.
Eszembe jutott Jimmy. Hogy mekkora állati nagy segítség lenne most. Biztos bírná Hil-t. Ugyanolyan szenvedélyesek a zenével kapcsolatban.
-Szükségem van rád, Jimbo!-suttogtam és kinéztem az ablakon. Esett az eső, dörgött, villámlott és fújt a szél. Ítéletidő volt...de eszembe jutott valami, ami megmosolyogtatott..hogy amikor dörög az ég, akkor Jimmy Odafenn dobol. Annyira szeretném megkérdezni tőle, hogy miért tette annak idején..
Visszapörgetném az időt és jobban figyelnék, vagy nem tudom. Megakadályoznám, másodszorra nem hagynám, hogy megtörténjen. Ha lenne egy második esélye élni...
Kurvára nagy űrt hagyott bennem..mindannyiunkban..a világban.
Bassza meg, pont ahogyan a Fiction szól: "took a piece of you inside of me"...
Sohasem felejtem el a napot, amikor felhívtak a srácok. Amikor Michelle-el voltam. Emlékszem, együtt boroztunk otthon. Épp sétáltam vissza a nappaliba, egy pohár borral a kezemben, amikor csörgött a telefon. Matt volt az, én meg vidáman felvettem. Kérdeztem, hogy mi a helyzet. Azt mondta:baj van. Nem vettem komolyan, hisz' mi a fasz baj lehet... Amikor megkérdeztem, hogy mivel, azt mondta: "Nem mivel, kivel."
-Na, kivel?-kérdeztem.
-Jimmy...-ennyit tudott mondani.
Itt lehervadt a mosoly az arcomról, elszállt minden jókedvem és rohadtul féltem.
Kérdeztem, hogy mi van vele...
Erre annyi volt a válasz:meghalt.
Ekkor elejtettem a boros poharat, lecsaptam a telefont, kiviharzottam az előszobába és odavetettem Mich-nek, hogy el kell mennem, mert gáz van. Arra a kérdésére, hogy mi a baj, annyit tudtam kinyögni, hogy Jimmy.
Azonnal, úgy ahogy voltam, felkaptam a kulcsomat, bebasztam az ajtót magam mögött és rohantam le a kocsihoz. A kezem annyira remegett az idegességtől, hogy alig találtam bele a zárba a kulccsal. Padlógázon mentem James háza felé. Nem fogtam fel amit Matt mondott. Nem halhatott meg, az lehetetlen. Hatalmas fékezéssel érkeztem meg Jimmy házához. Már messziről láttam a mentőautót, Matt-éket a ház előtt idegesen fel-alá járkálni. Valamint egy fekete furgont.
-Nem, ne, ez nem történhet meg. 
Kiugrottam az autóból és rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Berontottam a házba, de a nappali előtt Matt visszarántott. Lefogott, én pedig egyre erősebben ellenkeztem.
Torkom szakadtából üvöltöttem:-Jimmy, nem! JIMMY!! Nem halhatott meg!
A könnyeim is eleredtek, kontrollálhatatlanul ordítottam. Éppen beláttam a nappaliba, amint három piros ruhás mentőorvos körben állnak még két másik emberrel.
Matt kirángatott a házból és a hátsó kertben megállított:
-Brian, hallasz? Figyelj rám! Elment.
Amikor ezt kimondta, már nem tomboltam. Csendben rogytam le a földre, és csak bámultam. Bámultam a semmibe. Kiürült a fejem, és beleköltözött az üresség. A nagy büdös semmi. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nincs többé. Az, aki gyerekkorom óta a legjobb barátom, akivel együtt nőttem fel, akivel pár napja még önfeledten jamm-eltünk a stúdióban..nincs többé. Nem fogom látni soha. Mert elment. Meghalt. Akkor és ott, az én lelkem is meghalt. Egy hatalmas részem meghalt, vele együtt.
Utána akartam menni. Követni a halálba.

16. "Everything happens for a reason"

Sziasztok!
Most igencsak sokáig tartott megírni ezt a részt, amolyan írói válságba kerültem. De íme, itt van. Lehet, hogy később tudom majd hozni a következőt, nyári tábor problémák miatt. Igyekszem az izgalmakkal kárpótolni az időbeli csúszást! :)
Jó olvasást!
Üdv.: Alexx
------------------------------------------------------
*Hilary szemszöge*

Brian olyan szorosan ölelt át, ahogyan még senki. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Szinte elvesztem az ölelésében. Elengedtem őt és hátrébb léptem.

-Köszönöm!-néztem rá.

Syn előre engedett, hogy én léphessek be elsőként a kórterembe. Kicsit félve mentem be, alig mertem felemelni a fejem, hogy ránézhessek Zack-re.

Felnéztem, és megláttam az ágyon fekvő Z-t. Nem volt magánál, be volt kötözve a keze.

Még így is látszott rajta, hogy milyen sápadt és megviselt. Már nagyon tudni akartam, hogy mi történt vele pontosan...

Bent álltunk a fal mellett, amikor betoppant a nővér.

-Jó estét, maguk mit csinálnak itt?-nézett ránk.

-Átjöttünk hozzá.-mutatott Brian Z-re.

-A látogatási idő régen lejárt.

-Nem látogatunk, én a másik szobában "fekszem".

-És maga?-nézett Bri-re.

-Én..-kezdte B., de félbeszakítottam.

-Ő is itt van, velem. Mi van vele?-mutattam Zacky felé tématerelés gyanánt.

-Alszik. Alkohol és tudatmódosító szerek keveréke miatt volt ájult állapotban.-mondta a nővér monoton hangon és kicserélte az infúziót majd kiment.
Ebben a percben a szívem kihagyott egy ütemet. Jimmy pont ugyanebből az okból ment el...Megijedtem...mi van ha..? Nem, soha, az nem lehet!
Ránéztem Syn-re. Az arcán láttam, hogy eszébe jutott ugyan az mint nekem...
Z. takarója közben megmozdult és egy halk nyögést hallottam. Kinyitotta a szemét és lassan feljebb csúszott az ágyon.
-Zack..-léptem közelebb hozzá.
-Mi a szar van, hol vagyok?-kérdezte rekedtes hangon.
-A sportpályán találtam rád kiütve és behoztak a mentősök...-mondtam.
-Hogy vagy tesó?-jött oda B.
-Hát..vagyok..kurvára fáj a fejem meg a gyomrom.-ráncolta a homlokát.
-Mert hogy a szarba' van ennyi eszed bazdmeg, hogy beszívsz meg bebaszol mint az állat?!-emelte fel a hangját Brian.
-Nyugiiiiii.-fogtam meg a karját.
-Jó, bocs'. Csak a frászt hoztad rám. Ránk. A srácok is itt voltak, de estére hazamentek. Aludtál még amikor itt voltak. Marhára ne csinálj ilyet többet, baszki!
-Te hogy-hogy még itt vagy akkor?-kérdezte Z.
-Elaludt a másik kórteremben.-mondtam, mielőtt még B. megszólalhatott volna. Nem voltam benne biztos, hogy akarom-e, hogy Zacky tudja..mármint hogy Bri elaludt az ágyam szélén...
-És te, Hil?-folytatta a kérdezést.
-Az a helyzet, hogy engem is behoztak a mentősök. Én találtalak meg este, és én meg elájultam a mentőben idefelé. Infúzióra tettek engem is meg ilyesmi, de kiszedtem.
-Ilyet lehet csinálni?
-Nem, de értek hozzá valamennyire és semmi bajom.-De te elmondhatnád, hogy mi történt...mármint: Komolyan: Miért?-próbálkoztam finoman.
-Fuh..-ült feljebb.-Nem tudom. Az egész világ, minden szarság egyszerre...rohadtul nem jött össze semmi.
-Mi nem jött össze?-ültem le az ágya melletti székre, Brian pedig a másikra.
-Titeket együtt láttalak állandóan, ez is állati szarul esett. Amikor ezt kimondta, olyan volt mint ha szíven szúrtak volna egy tőrrel.
-Mert nem én voltam veled.-halkult el és a szemembe nézett. Itt B. felállt és kiment. Szerintem pont jól időzített, nyilván ő is érezte, hogy ez inkább csak kettőnkre tartozik.
Mint ha még forgatnák is a tőrt a szívemben...
-De...ezért nem kell ilyeneket tenned. Basszus...csak mondd, ha valami fáj! Meg is halhattál volna simán!-gyűlt könny a szemembe. Próbáltam visszatartani a sírást..vagy legalábbis késleltetni.
-Most őszintén Hilary. Miben lett volna más bármi, ha azt mondom, hogy fáj hogy vele látlak?
-Akkor leállítom, vagy nem tudom. Leültünk volna beszélni erről, hárman. Vagy külön. Vagy bármi, de ennek nem kellett volna megtörténnie!
-Minden okkal történik az életben...-szólalt meg rövid hallgatás után.
-De bazdmeg, szeretlek te hülye! Egyetlen rohadt szavadba került volna, és a tiéd vagyok!-kiabáltam.
-Persze, azért kellett vele smárolni...hogyne.-jött a válasz.
-Mert mit csináltam volna?! Honnan tudtam volna, hogy kedvelsz?! Semmilyen jelet nem adtál!-próbáltam halkabban beszélni, de az indulataimat nehéz volt kordában tartani.
Nem szólt egy szót sem, csak mereven bámult maga elé.
-Zacky...ne haragudj. Én csak...-fogtam meg a kezét, de ő elhúzta. Elfordította a fejét és szándékosan nem nézett rám.
-Tudod mit éreztem, amikor összevesztünk?-kérdeztem.
-Amikor azt mondtad undorodsz tőlem...amikor ott hagytál. Azt éreztem, hogy a számomra legfontosabb ember, kicsusszant az életemből. Azt, hogy vége. Hogy egy hatalmas lyukat ütöttek a mellkasomba, ami soha sem fog eltűnni. Mintha attól a perctől fogva elüthetett volna egy kamion vagy lelőhettek volna, nem érdekelne. Mert az az egy ember nincs ott. Mert TE nem vagy ott.
Ekkor Zack visszafordult felém és csak nézett. Azt láttam rajta, hogy nem tudja hogyan reagáljon, mit mondjon.
-Már tudod milyen volt nekem...-mondta egyhangúan.
-Eddig is tudtam milyen valaki nélkül...mert soha sem szerettek még engem azelőtt.-néztem a padlóra.
-Én...szeretnék járni veled. Lennél a barátnőm?-kérdezte, és ezúttal Ő fogta meg az én kezem.

15. "Save him!"

*Hilary szemszöge*

A lélegzetem is elállt. Ott, akkor úgy éreztem, kitépték a szívemet. Reszketve próbáltam elővenni a telefonom és hívni a mentőket, de hirtelen azt sem tudtam melyik a mentők száma. A szememet elárasztották a könnyek, már nem is láttam szinte semmit. Ekkor szirénázást hallottam és egy hatalmas fékcsikorgást. Erős reflektorok világítottak a hátam mögül. Egy kocsi ajtajának csapódását hallottam, majd trappolást és férfi hangokat. Közben remegő kezemmel szorítottam az ő vérző kezét. Kivettem ujjai közül a kis üvegszilánkot és ekkor láttam meg a jobb kézfején egy piros "H" betűt. Már mindent értettem...
Megmarkoltam a kis szilánkot és egy "Z"-t karcoltam a bal kézfejemre...
Azt hittem ott helyben elájulok, meghalok és vége. Ez rettenetesen sok volt nekem egyszerre. A mentősök odarohantak hozzá és engem kezdtek kérdezgetni:
-Mióta fekszik itt? Ismeri? Mi történt vele? Van pulzusa? Eszméleténél van?-záporoztak a kérdések.
-Nem tudom, nem tudom, fogalmam sincs, a barátom és így találtam rá. Mentsék meg, segítsenek rajta!-zokogtam kétségbeesve.
-Nyugodjon meg, segítünk rajta!-léptek oda hozzá és hordágyra tették. Rohantak vele a mentőhöz, ahonnan még gyorsan visszafordultak hozzám:
-Be akar jönni?
-Persze!-futottam utánuk.
Beugrottam a mentőbe, ahol három mentőorvos sürgött Zack körül. Én pedig csak néztem őket, és próbáltam minél hátrébb húzódni, hogy ne legyek útban. Le tudtam rogyni a sarokba, ahonnan gyorsan tudtam írni két SMS-t.
Egyet a szüleimnek, hogy miért nem megyek ma haza...és egyet a srácoknak..

"Anya, ma nem érek haza időben. Zacky kórházban van, én találtam meg az utcán, eszméletlen. Majd hívlak, sajnálom!"

Hilary

A másik pedig Matt-nek ment:

"Gyertek a Huntington-i kórházba azonnal..Zack.."

Hil

Még mindig rettentően féltem, hogy mi lesz. Rengeteg kérdés suhant át az agyamon egyszerre:

Mi történt? Mióta fekhetett ott, egyedül? Miért nincs magánál? Mi van? Mi történik?!

Szédültem, hasogatott a fejem, zúgott a fülem és a látásom sem volt tökéletes. Olyan volt mintha elaludtam volna, annyi különbséggel, hogy hirtelen történt. Semmit sem éreztem, csak így eltűnt minden. Minden rossz érzés, minden.

A következő kép az, hogy egy fehér plafont látok, feszítő érzés a bal karomban és valaki keze az enyémet fogja. Gondolom elájultam, aztán engem is összekapartak. Király... Jobbra fordítottam a fejem és láttam az éjjeliszekrényen levő mobilomat. Jobb kezemmel tapogattam a szekrényt, hogy megnézhessem a telefonomon az időt. Éjfél múlt öt perccel...én este 8 körül találtam Zacky-re. Basszus, mi van Zack-el?!
Nem éreztem úgy, hogy bármi bajom lenne. Elájultam a sokktól, aztán ennyi. Amikor balra néztem, láttam hogy egy fekete hajú srác, az ágyamra borulva alszik. Brian volt az. Infúziót kötöttek be nekem, amit én gondosan elzártam és kihúztam a branült a karomból. Hála a jó égnek, nem adtak rám kórházi hacukát, hanem a saját gönceimben voltam. Még jó, hogy anyám egyészség-ügyis, így tudtam hogyan szedjem le magamról azt a szart. Gondosan ráakasztottam az állványra és felültem.


Brian még mindig halkan szuszogott. Nem akartam felkelteni,de meg akartam keresni Zé-t. Tartottam tőle, hogy bunkó lesz ha felébred. Hiszen elég érdekesen váltunk el...De ha nem lenne kíváncsi rám, talán most nem ő lenne az egyetlen, aki itt van velem. Néztem, ahogyan ott fekszik az ágyra borulva, sebezhetően és ártatlanul. Talán számítok neki... Nagyon furdal a lelkiismeretem, hogy miért nem ugrok fel és rohanok ordítva a recepcióra, hogy Zachary Baker hol fekszik. De ez Briannel szemben nem lenne fair. Mert ő itt van velem, ugyan nincs ébren, de itt van. És ez sokat jelent nekem, nem tehetem meg, hogy aljas módon kiosonok a tudta nélkül és mire felébred nem leszek itt. Mert ő is hazamehetett volna, biztos hogy kényelmesebb lenne az ágyában aludni, nem pedig itt ülve. Lassan a hajába túrtam, gyengéden simítottam végig a halántékán, közben halkan szólongattam:
-Brian!....Bri....hallasz?...-hajoltam közelebb hozzá. Egy halk nyögéssel emelte fel a fejét, és az arcára egyből kiült a döbbenet, mikor meglátott.
-Jól vagy Hilary?-ugrott fel.
-Persze, remekül. Figyelj...te nem tudod, hogy hol van Zacky?-kérdeztem félve. Nem tudtam, mit fog reagálni...
-De. A folyosó végén jobbra, a 22-esben.
-Nagyon fontos dolgokról szeretnék beszélni veled, de muszáj tudnom, hogy mi van vele. Mindjárt jövök!-keltem fel az ágyból, mire B. megállított.
-Biztos, hogy jó az ha szaladgálsz?
-Figyi, én csak elájultam. Az infúzió majdnem teljesen lefolyt már, semmi bajom. Tudom mit csinálok. De köszönöm, hogy aggódsz!-mosolyodtam el.
-Jövök én is!-pattant fel a székről. Ketten indultunk el a 22-es kórterem felé. A folyosó teljesen üres volt, a szobákban nagyrészt sötét volt. Egy-egy helységben égett egy halvány fény, aminél olvastak.
 -Látom, van aki nem tud aludni...-böktem a 17-esben könyvet lapozgató idős bácsi felé.
 -Mondja ezt az, aki szintén éjfélkor kerekedik fel...-nézett rám B. Erre nem volt megfelelő válaszom, mert igaza volt...
-Amúgy...mi történt pontosan?-érdeklődött. Megálltunk a folyosón, és én halkan mesélni kezdtem:
-Na..eredetileg azért indultam, hogy veled beszéljek valamiről. Matt azt mondta, keresselek a parton. Útközben a suli előtt mentem el és láttam, hogy valaki ott fekszik, de nem mozog. Így odamentem, és...-csuklott el a hangom a végére.
 A szemem könnybe lábadt, amikor szó szerint megfogalmazódtak bennem a történtek. Brian pontosan tudta, mire van szükségem. Rá. Arra a biztonságérzetre, amit ő tud nyújtani nekem. Nem szólt semmit, csak magához szorított. Ekkor már tudtam, hogyan fogok dönteni.

14.2 "To You"

Sziasztok!
Ez most egy ici-picit rövidebb, mert párhuzamos az előző fejezettel. :) De szerintem ezért hamarabb fogom hozni a következőt! :)
Jó olvasást!
Üdv.: Alexx
-----------------------------------------------------------
*Zacky szemszöge*

-Elmentem!-indultam el az ajtó felé.
-Hova mész?-állított meg JC.
-Világgá bazdmeg, sétálni!
-Hagyd a picsába, hadd menjen!-ordított ki Brian.
-Brian, kuss!-vetette oda Johnny.
És jön utánam...nem hiszem el!
-Zé...mi a gáz tesó?-kezdte már megint.
-Semmi, szállj már le rólam! Mi van, már ki se tehetem a lábam, vagy mi a szar?!-háborogtam.
-De. Csak te nem vidámságból teszed most ki a lábad innen...Na, gyerünk, mi van? Hallgatlak!-állt az utamba.
-Húzzál már, sétálok! Majd jövök!-löktem arrébb.-Vagy nem...-tettem hozzá halkan.

Rohadtul nem tudtam hová megyek, mit csinálok. Bebaszok, aztán lesz ami lesz, nem érdekel. Sötétedett már, de attól még láttam volna hová megyek. Elég jól ismerem HB-t, csak most nem figyeltem. Eltévedek, elcsapnak, tök mindegy.
Bementem egy boltba, vettem piákat meg volt nálam egy kis cucc is...Na ez jó lesz!
Valahol az iskolájánál lehettem, amikor leültem a földre. Kibontottam egy üveg Tequilát, és szívtam is egy keveset. Elfogyott vagy két-három üveg pia, és már nem tudtam hol vagyok. Nem volt több egy óránál és már ki voltam ütve.
-Fú, basszameg, ez kurva ütős!-raktam félre az üres üveget.
Megittam még pár sört is, mire már szédültem és hányingerem volt. Szétvertem az egyik üveget, mert rohadtul nyomasztottak a dolgok. És igen, kurvára sokkal jobb lett tőle! Nem felejtettem el, csak nem fájt annyira. Megfogtam egy kis szilánkot és nézegettem. Forgattam, néztem.
-De jól néz ki. Ilyen kis apró szar és mégis meghalhatok tőle...olyan, mint Ő..olyan, mint Te.-néztem fel az égre.- Ki a faszhoz beszélek?!-én sem értettem. Ja, bebasztam!
-Hozzád, hozzád beszélek. Úgysem hallasz. Te.-bámultam el a sötétségbe.

A bőrömre szorítottam a kis szilánkot és húztam két függőleges vonalat, majd közéjük egy vízszinteset is.
-HOZZÁD!


*Matt szemszöge*

-Cső, itthon vagyok!-léptem be az ajtón és lerúgtam a cipőm a sarokba.-Mizu?
-Te hol voltál?-nézett rám Johnny.
-Hil-el beszélgetni. Lelkiztünk kicsit.-ecseteltem.
-Á, értem. Z. elment.-vetette oda.
-Hová ment?! És minek?-egy kicsit azért levert a víz.
-Aszonta' sétálni..tiszta idegbeteg volt, leordította a fejem. Te hallod, tényleg mi ez a viharos viszony Syn meg Zé közt?-nyitogatta a hűtőt közben.
-Na, hát Zé-nek bejön Hil...Brian meg kikezdett vele. És ugye Zack meg nem lépett semmit, Hilary meg hagyta Bri-nek, hogy kikezdjen vele. Végül is, nem hibáztatom szegény csajt. Szereti mindkettejüket, most meg egyikük se áll vele szóba.-foglaltam össze.
-Az kemény. Hátha jut valamire.
-Ja, remélem. Most ment beszélni Brian-nel.
-Ő meg már itthon van. Egy fél órája jött haza, asszem'.
-Picsába, akkor dobok majd egy üzit neki vagy valami, hogy ne keresse. Te, és Zacky?
-Nemtom'. Majd hazajön, hazatalál bazd'!-ment be a nappaliba JC és ezzel kb. le is zártuk a témát.

14.1 "My soul is chained to his"

Hali!
Itt az izgalommal teli (legalábbis remélem, hogy az) 14. rész! :)
Jó olvasást hozzá! :D
Üdv.: Alexx
-----------------------------------------------------------

*Hilary szemszöge*

Bassza meg! Hogy vagyok ekkora marha?!
Leültem az ágyamra, de közben azon agyaltam, hogy le kéne mennem a srácokhoz ha már átjöttek...Vajon mi lesz ha lemegyek?! Lassan odamentem az ablakhoz, hogy megnézzem lent vannak-e. Eszembe jutott, hogy felhívom Hope-ot, hogy jöjjön vissza vagy valami...de nem fogom zavarni, ha Arinnel van.
Matt, Johnny és Zack lent voltak, de Brian nem. Úgy döntöttem, jobb ha lemegyek.
Enyhén összezavarodva és szar kedvűen mentem ki a kertünkbe.
-Itt a pumpa skacok!-nyújtottam oda Johnny-nak.
-Baj van, Hil?-nézett rám Matt.
Erre csak félszemmel pillantottam Zacky-re, aki megvetően nézett rám majd elnézett. A gyűlölet lángolt a szemében, és belém égett az a tekintet. 
-Na, gyerekek, mi ez? Láttam ám!-nézett ránk.
-Mégis mit láttál?-kérdeztem vissza monoton hangon.
-Ne nézzetek hülyének...
-Semmi. Ez semmi.-tereltem a témát. Úgy éreztem, nem biztos hogy jó, ha kiteregetjük mindenki előtt...

---------------Este-----------------
Egész nap a történteken agyaltam. Próbáltam egyről a kettőre jutni, de nem mondhatnám, hogy sikerült. Este felé átmentem a srácokhoz...úgy éreztem, hogy beszélni szeretnék Matt-el...láttam, hogy tényleg érzi, hogy valami gáz van Zacky és köztem. Igen, tudom hogy ilyenkor talán Zacky-vel kellene beszélnem...de előbb szeretném tisztázni magammal, hogy mit szeretnék. És legfőképpen, hogy kitől.
Odaléptem a fehér bejárati ajtóhoz és bekopogtam rajta.
-Szia, mi járatban?-nyitott ajtót Arin.
-Heló, öhm, Matt itthon van?
-Aha, szólok neki. Maaaaaaatt??-ordított be a lakásba.
-Mondd!-lépett oda Shadz.

-Ráérsz egy kis időre?-kérdeztem. Tutira, a homlokomra volt írva a zavarodottság.
M. vigyora lehervadt, látta hogy komoly dologról lenne szó.
-Persze, menjünk el valahová! Tudod, itthon van Z...-súgta oda.-Majd jövök srácok, csá!
Becsukta maga mögött az ajtót és elindultunk a park felé.
-Na mond, mi a baj?-kezdte.
-Hát...ami azt illeti..egy részről tanácsot szeretnék kérni, másrészről pedig szükségem van valakire, aki meghallgat. Nos, tényleg nem vagy hülye, gáz van Zacky és köztem..
Közben közeledtünk a parkhoz és leültünk egy padra. Már 6-7 óra lehetett, kezdett sötétedni.
-Mi történt?-fordult felém M.
-Ugye...ott kezdődött mikor kosaraztunk..olyan jól elvoltunk. Utána együtt aludtunk..és..izé..megcsókolt.
-És hol itt a baj? -nézett rám értetlenül.
-Ott, hogy én közben Brian-nel is smároltam...és Zack már kétszer is látott minket együtt. Mind a kétszer közbelépett és leszedte rólam Brian-t.
-Hoppá...már kezdem kapisgálni a probléma lényegét..
-Na a fő gond pedig az, hogy Zacky-vel összevesztem, undorodik tőlem, ribancnak hisz meg minden. Syn meg elviharzott és szerintem ő sem látna szívesen. Mi a szart csináljak?
-Csajszi! Melyiküket szereted?
-Én...nem tudom. A lelkiismeretem ordított belül: Zacky-t!
-Na összegezzünk! Ki mit jelent neked?
-Brian...rohadt vonzó nekem, szexi. Úgy...elvarázsol, és egy teljesen másik énemet hozza ki belőlem. Zacky pedig...olyan mint ha a lelkem az övéhez lenne láncolva. Kötődök hozzá, és nem szexuális irányból.-törtek ki belőlem a pontosan megfogalmazott érzéseim. Meglepődtem, hogy szavakba tudtam önteni őket.

*Matt szemszöge*

Ez a lány szerelmes...Zacky-be! Syn meg hajt rá...
-Ezek alapján...válaszd szerintem Brian-t!-próbáltam magabiztosnak hangzani. Nem mondhatom neki az igazat! Nem választhatja Zack-et. Most lett vége a kapcsolatának, és ha összejön Hil-el, akkor Syn folyamatosan be fog próbálkozni nála. Ő pedig kísértésbe fog esni és meg fogja csalni Z-t. Nem mondhattam az igazat!
-De...megbízhatok benne? -bizonytalanodott el.
-Persze. Syn rendes srác és bízhatsz benne!
-Hát..remélem! Köszönöm Matt! Hálás vagyok neked!-ölelt meg.
-Bármikor segítek, amikor csak szükséged van rá!-húztam magamhoz szorosan.
-Ah, össze ne roppants!-nevette el magát, erre elengedtem.
-Szerintem most beszélj velük!-mondtam neki és felálltam a padról.
-Az lesz...megyek megkeresem Brian-t. Merre lehet?-kérdezte.
-Szerintem a parton keresd valahol! A hídnál lehet szerintem! Viszont én megyek, szia!-indultam el a másik irányba. Innen már boldogul egyedül. Akármennyire szeretném támogatni, ezt egyedül kell elintéznie.

*Hilary szemszöge*

Gyűjtögettem a bátorságom, és elkezdtem kigondolni, hogy mit mondok majd Bri-nek. Szövögettem az elméleteket, hogy mi fog történni, mit fog reagálni. Időközben leléptem a járdáról, hogy átmenjek az úttesten, de egy szirénázó mentőautó majdnem elgázolt. Ha egy tized másodperccel később veszem észre, már halott vagyok!
-Basszus, ennyire sietni valakihez, hogy engem basznak el a végén!-szitkozódtam, mire magamhoz tértem a kisebb sokkból.
A suli előtt sétáltam el, hisz úgyis útba esik. Félhomály volt, de még nem korom sötét. A látási viszonyok még egész jók voltak, ahhoz képest, hogy este volt. Valami megcsillant az iskola mögötti sportpálya sarkában. Valami egészen minimális fényforrást láttam világítani, mint ha ezer csillag lett volna. Csak éppen a földön. Ezek üvegszilánkok. Az egy mobil fénye? És az ott...egy ember fekszik a földön?!
-Te jó ég!-rémültem meg és rohanni kezdtem. Segítenem kell rajta, hisz nem hagyhatok ott egy vadidegent a földön fekve, éjszaka!
Futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Ahogy egyre közeledtem, láttam, hogy az alak egy férfi. És nem mozog. Csak adja meg a Jó Isten, hogy él!
Mit tegyek? Él még? Meghalt? Mi történt vele? Ki ő? Mióta van itt? Basszus, mit kell ilyenkor csinálni?!-ezek a gondolatok cikáztak a fejemben.
Ahogyan odaértem, egyből térdre vetettem magam, nem törődve az ezernyi szilánkkal. Egy férfi hevert a földön, fekete póló volt rajta és farmernadrág. Hirtelen azt sem tudtam, hová kapjak, mit tegyek.  Remegve kerestem a pulzusát a nyakán, a csuklóján. Egy sörösüveg volt szétverve a földön. És valóban egy mobiltelefon fénye világította meg őket. Nem tudtam kitapintani a pulzusát sehol sem, újraéleszteni meg nem merek, és nem is biztos, hogy tudok. Nem tudtam nem észre venni, hogy a bal kezében egy éles üvegdarabot szorongatott. Ekkor felnéztem a férfi arcára és még a vér is megfagyott bennem.

13. "How could I resist him?"

Sziasztok!

Íme az új rész, remélem hogy nem untok még nagyon... :)
Jó olvasást Nektek! :)
Üdv.: Alexx
----------------------------------------------------------

*Hope szemszöge*

Először a lábdobot próbáltam ki, majd szép sorban a pergőket is.
-Aaa, ez az ami a koncerten a mellkasodban lüktet!-kiáltottam fel.-De jó, és most én csinálom!
-Így van!-nevetett Arin. Láthatóan jól szórakozik a gyerekes megszólalásaimon.
Próbálgattam egyszerre ütni valami ütemhez hasonlót, de nem volt olyan könnyű. Arin közben elővigyázatosságból arrébb állt, nehogy orrba vágjam szegényt.
-Ajhh, ez nehéz!-dőltem a dobokra.
-Nem annyira, kitartás!-lépett közelebb.-Add a kezed, csináljuk együtt.
A hátam mögé állt, megfogta a csuklómat és finoman ütni kezdte velük a 2-es és 3-as pergőket. Ő irányította a kezem, én csak a verőket fogtam. Közben a pedálok taposásába már nagyon belejöttem.
-Próbáld egyedül!-hirtelen elengedte a kezeim, én pedig megpróbáltam folytatni a ritmust. Nagyon koncentráltam, és egy rövid ideig sikerült egyedül!
-Juhúúú, doboltam!-öleltem meg hirtelen a mellettem álló srácot.-Ugye ez már annak számít?
-Ha hangot adsz ki a dobokon, az már az!-mosolygott biztatóan.

*Hilary szemszöge*

Kint hevertünk a fűben a srácokkal, beszélgettünk, tépkedtük a füvet... Már kezdtem kicsit parázni, hogy kihúzgáljuk az egész pázsitot az udvarunkon...anyámék hazajönnek és sivatag lesz a ház előtt..zseniális!
-Hallod, szerintem Arinnek bejön a barinőd...-vigyorgott Matt.
-Miből gondolod?
-Majdnem kiesett a szeme mikor átjöttünk...-tapintott rá Zack a lényegre.
-Ahogy Hope-ot ismerem, ebből még lehet valami...-mondtam sejtelmesen.
Ezalatt Johnny és Brian fociztak a labdával, mikor JC megszólalt:
-Hil, leeresztett a labdád, bocsi..Van pumpád?-vetette be a kiskutyaszemeit.

Ennek hogyan lehetne ellenállni?!
-Kilyukadt, vagy mi a szar?!-hüledeztem.
-Hát..azt nemtudoooom...-monda bűnbánóan.
-Ah, van pumpa, mindjárt hozom!-indultam el a házba. Vagyis csak akartam. Széttártam a karom és még jobban elterültem a fűben. Az eget bámultam, amikor hallottam a bejárati ajtó csapódását. Brian tartott befelé a házba.
-Briaaaaan, hova mész?! Azt se' tudod hol a pumpaaaa!-ugrottam fel.
-Az nembaaaaaj!-érkezett a szórakozott válasz.
Mire utánatrappoltam a lépcsőn, Ő már a szobám ajtaja felé tartott. Az emeleti folyosóra nem szűrődött be sok fény, így elég sötét volt még nappal is.
-Hallooood, Bri?!-szólongattam, de nem reagált.-Megkeresem, na.
Lehajoltam, hogy előkotorjam a szekrényem aljából, mire valaki megfogta a derekam. Egy percre lefagytam, majd felegyenesedtem. Brian maga felé fordított és gyengéden a falhoz szorított. Nekem dőlt és úgy folytatta:
-Ezt szerettem volna elérni...hogy ketten legyünk.-halkult el a hangja. Folytathatnánk azt a múltkorit...-simított végig az arcomon.Valamilyen ősi ösztön hatására átkaroltam Bri-t, amint közel lépett. A félhomályban csak a szeme csillogása és az ajkai keltették fel a figyelmem. Szememmel végigpásztáztam az arcán, az orra aranyos vonalán, az enyhén borostás állán, a nyaka ívén... Teljesen elveszi a józan eszem, megbolondít, olyan mintha drogoznék! Nem vagyok a tetteim ura, ha vele vagyok. Annyira...férfi. Mármint...erős, magas, széles a válla, markáns arcvonások...megőrjít!
-Nem is tudom, Brian...-hebegtem.
-Én tudom.-hajolt még közelebb.
-Hol van már a pumpaaa??-ordított fel az udvarról Johnny.
-Mindjááárt, na!-próbáltam higgadt hangon válaszolni, miközben a szívem vadul kalapált és az adrenalin átjárta a testem.
Lassan a szemembe nézett, majd a számra, majd a szemembe és hirtelen megcsókolt. Olyan volt, mintha elszédültem volna, azt sem tudtam hol vagyok. A mámorból az zökkentett ki, hogy valaki hatalmas erővel lökte el tőlem Brian-t, aki hátraesett majd a földön landolt.
-Mi a faszt csinálsz, Gates?-a hangjából sugárzott a düh.
-Én ugyanezt kérdezhetném, bazdmeg!-állt fel.
-Ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz, esküszöm kicsinállak!-fenyegetőzött.
-Na, rettegek tőled!-ment ki a szobából Syn, de előtte még egyszer szájon csókolt provokálásképpen. Én ott álltam, lefagyva, nem tudtam mit mondjak vagy hogy mondjak-e egyáltalán bármit. Nem jutottam szóhoz. -Ez mi volt?-vont kérdőre Zacky.
-Én is ugyanezt szeretném kérdezni tőled...-Figyelj én..nem értelek Zack. Barátok vagyunk, nem?
-De, csak..
-Csak?
-Mi van köztetek Brian-nel?
-Hogy hogy mi van köztünk?! Barátok vagyunk.
-Kicsit extrákkal tarkított a barátságotok, nem gondolod?!-kérdezte csípősen.
-De, viszont..-kezdtem, amíg Z. félbeszakított.
-Figyelj Hilary, én...Szeretlek!
Ilyenkor normális esetben az ember rávágná, hogy én is téged. De most nem tettem. Ez egy nagyon súlyos "Szeretlek" volt, ami ráült a szívemre és egy szempillantás alatt megnehezített mindent. Ekkor nem találhattam megfelelő szavakat, mert erre nem voltak. Itt nincs az a monológ, ami kifejezi azt a zavarodottságot, bűntudatot, szeretetet, kötődést és vágyat, amit én egyszerre éreztem. Ezt az érzelmi koktélt életem legszorosabb ölelésébe sűrítve igyekeztem kifejezni. Hozzábújtam Zack-hez, amennyire csak tudtam, és ő hagyta.
-Zachary...én egy dolgot még nem értek. Mi volt ez a jelenet az előbb?
-Szeretlek, az volt. Az volt, hogy nem tudlak nézni a legjobb haverommal smárolni, miközben szeretnék a helyében lenni!
-Én nem tudtam, hogy így érzel...de figyelj, még nem vagyunk együtt..ezért nem értem a féltékenységedet.
-Nem, tényleg nem vagyunk egy pár. De Te és Brian sem vagytok azok. Mégis smárolgatsz vele...
-Veled is smároltam!-emlékeztettem.
-Ja, hogy ez így megy nálad?! Mindenkivel smacizol, aztán majdcsak kikötsz valahol?-háborodott fel.
 -Nem, de hogyan tudtam volna ellenállni neki?!-csattantam fel.
-Szóval ilyen csábító számodra a nagy Synyster Gates! És én még össze akartam jönni veled! 
-Micsoda?-döbbentem le. Ezt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyak a szándékai. Nem telt el hosszú idő mióta megismertük egymást és már is ilyen szoros kötődés alakult ki? Ami még inkább megdöbbentett,az az volt, hogy ez Kölcsönös...
-Asszem' már soha nem fogok. Hisz hogyan bízhatnék meg benned, ha nem tudsz ellenállni?...Undorodom tőled!-viharzott ki a szobámból.
Én pedig ott álltam egyedül, mint akit kétszer is jól megvertek. Egyszerre csusszant ki a két legfontosabb ember az életemből.
Hogy miért? Mert hülye vagyok!

12. Waking The Fallen

*Hilary szemszöge*

Háló sajnos nem volt a kertünkben a meccshez, de jó volt így is. Akkorákat vetődtünk, hasaltunk Hope-al, a srácok meg csak ámultak. Jó volt kicsit hencegni előttük.
Hope-ék nyerésre álltak...pedig arra számítottam, hogy Matt és Brian magassága majd előnyt jelent nekünk, de ez nem kompenzálta a bénaságukat. Jó, tényleg cukik voltak, ahogyan próbálták visszaütni a labdát.
-Na, nyertek a törpék!-cukkoltam őket.
-Még is ügyesebbek a törpék, mint az égimeszelők!-vágott vissza H. Imádom, mikor így beszólogatunk egymásnak. Mindketten tudjuk, hogy poénkodunk, nem vesszük magunkra.
Odasétáltam az előrébb álló Syn-hez és barátian rávágtam a fenekére.
-Ügyes voltál!-súgtam oda neki, mire ő kajánul elvigyorodott.
-Pihenünk egy kicsit?-kérdeztem a többieket.
-Ahha!-rohant felém Zacky, aki szó szerint fel is döntött volna, ha nem térek ki előle. Így nyíl egyenesen keresztülszaladt a kerten a nagy lendületben, mi meg jól kiröhögtük.
-De marha vagy Zack!-kócoltam össze a haját, amikor közelebb jött.
Hope már a fűben fetrengett, mi meg körülötte rohangáltunk. Szegény rettegve feküdt. nehogy agyontapossuk. Végül én is levetettem magam a gyepre és elnyúltam rajta. Erre Brian rámugrott, majd megérkezett Matt ordítva:
-Kicsi a rakáááás!-és ő is ránk ugrott. Majd szép sorban, Zacky, Johnny, Arin és Hope is.
Hát, mondhatom, elég nehezek voltak, azt hittem hogy soha többé nem kelek fel onnan. Nagy nehezen leszálltak rólam, csak Bri fetrengett még mindig rajtam.
-Tyű, jól vagy Hil?-nézett rám Z.
Egy árva hang sem jött ki a torkomon, kis híján agyon nyomtak, így csak vadul mutogattam Brianre. Zack vette az adást és a lábánál fogva lehúzta rólam a haverját. Matt odatérdelt mellém és felültetett. Rettentő erős volt, éreztem az izmos felső testét, ahogyan a hátamnak nyomódott, miközben engem kapart össze. Na, elég a hülye gondolatokból!
-Meg vagy?-kérdezte.
-Hú, basszátok meg, de nehezek vagytok!-nyögtem ki végre nevetve.
-Brian, te meg kapd be, hogy rajtam fekszel mikor a halálomon vagyok!-durcáskodtam.
-Mér', tök jó volt! Biztos az ágyban is ilyen lenne...-kacsintott rám.
-Nem, ott te lennél alul.-vigyorogtam kajánul.
-Nehogy meg csináld vele is, Gates!-fenyegetőzött Zack. Nem tudtam eldönteni, hogy komoly fenyegetés volt, vagy csak haveri poén.
-Miért, te akarod?-kérdezett vissza Syn.
Erre én szemforgatva Hope-ra néztem, aki alig tudta visszatartani a hangos hahotázást.
-Na jó, skacok szerintem ez majd eldől!-vetettem véget a kisebb vitának még mindig a földön fekve.-Relaxáljunk inkább! De most már nem ér rám ugrani!-szögeztem le.

*Arin szemszöge*

Tök jót játszottunk, jófejek a csajok. Hope aranyos lány, és állati ügyesen játszott.
Mikor Hilary felvetette, hogy relaxáljunk, mind lefeküdtünk a fűbe. Hope kb. fél méterre tőlem feküdt és a fűszálakat tépkedte. Leszedett egy virágot is és letépte sorba a szirmait: -Szeret..nem szeret..szeret...nem szeret.
-Öhm, Hope...van amúgy barátod?-kérdeztem meg, kicsit félve a reakciótól.
-Nincs.-fordult felém és letette a virágot.
-Hány éves is vagy?-kérdezte.
-20. És te?
-16. Annyi, mint Hil. Osztálytársak vagyunk. És te mit csinálsz a bandában?-mosolyodott el. Gyönyörű a mosolya!
-Dobolok. De ezt Brian tudja jól definiálni: "Két pálcával csapkodom azokat a kerek szarokat."-nevettem.-Te játszol valamilyen hangszeren?
-Hát, pár dalt tudok gitáron. Ezen kívül nem nagyon. Meg egy árnyalatnyit zongorán, de ennyi. Mindig nagyon szerettem volna rendesen megtanulni. Meg a dobolás is tök jó, amikor benne van a ritmus a kezedben. Annyira jó lehet!
-Az is. Ha szeretnéd, akkor bármikor kipróbálhatod a dobszerkómat. Vagy taníthatlak is..-hagytam félbe a mondatot.
-Juujdejó, mikor?-csillant fel a szeme.
-Amikor akarod!-mosolyogtam.
-Öhm, lenyelsz keresztben ha olyat kérdezek, hogy most is lehet-e?-nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Dehogy nyellek, lehet!
-Hil! Nem baj, hogyha azt mondom, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam?
-Na mit?-vigyorgott.
-Arin megtanít dobolniiii! Kinyírsz, ha most átmegyünk hozzájuk?-kérdezte tök ártatlanul.
-Aztaaa, na nyomás, de vissza ne gyere amíg nem vagy dobvirtuóz!-válaszolta Hilary.

*Hope szemszöge*

Annyira jó volt, hogy Arin felajánlotta hogy megtanít dobolni. Imádom a zenét és minden hangszert, úgyhogy ez tényleg hatalmas dolog nekem! Megkérdeztem a többieket, hogy mit szólnak ha most átmegyünk hozzájuk, ők pedig belementek. De ők még maradni akartak, úgyhogy csak ketten megyünk Arinnel.
-Köszi skacok! Azért még jövök, Hil!-néztem rá és széles mosoly kíséretében kacsintottam rá. Remélem értette a célzást...
-Sziasztok!-köszöntünk el és a szomszéd kert felé vettük az irányt.

Bementünk a házukba és én azt sem tudtam, merre nézzek. Tök szép, új, modern és tök.....rumlis. Hát..pasik laknak benne, jogos.
-Uh, bocsi a rendetlenségért...-mentegetőzött Arin.
-Áh, nem baj, engem nem zavar. Én is rendetlenebb típus vagyok.-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Gyere, erre van a próbaterem.-vezetett fel a lépcsőn az emeletre. Kanyargós csigalépcső vitt fel, ahol egy matricákkal teli ajtó volt. Beléptünk rajta egy piros falú szobába, ami tele volt hangszerekkel és erősítőkkel. A szemben lévő falon volt egy nagy ablak, ahol elég sok fény szűrődött be.

Tátva maradt a szám ahogy elnéztem azt a sok hangszert így testközelből. A nagy bambulásban megbotlottam az egyik erősítő-kábelben és elvágódtam a próbaterem padlóján.
-Ó bazdmeg!-szitkozódtam hirtelen.
-Jesszus, jól vagy?-ugrott oda mellém Arin és már szedett is össze a földről. Körülbelül két centire volt arca az enyémtől és nagy barna, aggodalommal teli szemeivel fürkészte az enyémeket.
-De szép a szemed!-csúszott ki a számon. Amint kimondtam, az arcom átváltott paradicsomvörösbe.-Én öh, izé...
-Nem ütötted meg magad?-kérdezte, és közben egy percig sem engedett el.
-Nem nagyon, csak asszem' lefejeltem a lábdobot, bocsi!
-Le van szarva a dob, de neked vérzik a fejed! Ne mozdulj, hozok tapaszt!-szaladt ki.
-Ariiiin! Hagyd már! Mentőt nem akarsz hívni?-gúnyolódtam.
Fél perc sem telt bele, már vissza is jött egy doboz sebtapasszal a kezében.
-Hívjak mentőt is?-kérdezte zihálva.
-Úristen, dehogy is, nehogy hívjál mentőt!-nevettem el magam.-Nem vagyok cukorból!
-Jó-jó, én csak...-kezdett bele zavartan.
-Nagyon köszönöm amúgy, kedves tőled, hogy így aggódsz!
-Hát..ez alap dolog..na gyere, fel tudsz állni?-karolt belém.
-Ariiiiin...-szóltam neki azzal a hangsúllyal, amiből tudta a választ.
-Akkor mutatsz valamit a dobokon?-néztem rá kíváncsian.

-Mit mutassak?-ült be a szett mögé.
-Hát, mondjuk amit a legjobban szeretsz játszani.-válaszoltam.
-Oké, legyen.-és elkezdte adni az ütemet a lábdobbal. Azzal, amit lefejeltem. Ámulva néztem ahogyan dobolt. Energikusan, megállás nélkül erősödött a ritmus.
- Aztaaa, ez nagyon durvaaa!-tört ki belőlem -Fogok én valaha így játszani?
-Ha kitartó vagy és átjársz hozzám, akkor igen -mosolygott.
-Nem akarok állandóan zavarni, meg a szabadidődet elvenni...
-Szívesen tölteném veled a szabadidőmet.-mondta halkan.-Gyere, most te jössz, ülj be! -állt fel a kis székről.
-Uh, oké..-indultam el félve.
-Nézzük a részeit...a nagy alul, az a lábdob..a fentiek a pergők..egyes, kettes és hármas pergő. Számokkal könnyebb lesz neked. És ezek a cinek. Van amelyik pedállal működik, de a verővel is ütheted. Próbáld ki őket!-állt mellém.

Anniversary!

Nagyon boldog 4. házassági évfordulót Briannek és Michelle-nek! <3

10. Confused

Sziasztok!
Borzasztó sok idő telt el, mióta legutóbb közzétettem bármit is. Bűntudat gyötör, és nagyon sajnálom, de remélem azért van még legalább 1-2 ember, aki olvassa! :)
Most már igyekszem sokkal, de sokkal hamarabb hozni őket!
Üdv.: Alexx
------------------------------------------------
*Hilary szemszöge*

Egyszer csak mintha elvágták volna a filmszalagot, hirtelen vége szakadt a küzdelmemnek az életemért. A halál félelem, idegesség és kétségbeesettség megmaradt, én pedig remegve és zihálva ébredtem a saját ágyamban. Csak egy álom volt. Egy meglepően valósnak látszó, és nyomasztóan zavaros álom.  Ah, de jó hogy vége. Azért az továbbra is nagyon izgat, hogy mitől vagy miért szül az agyam ilyeneket...
Mit jelentsen ez?!
Már egy fokkal kevésbé zavarodottan, felkeltem az ágyamból és gyorsan átöltöztem.
Az teljesen kiment a fejemből, hogy hétfő van. Azaz suli...basszus, egy ilyen este után!
Bár, tökmindegy, amúgy sem alszom sokkal többet...
Benyomtam egy kis zenét a telefonomról és elkezdtem beletömködni a tankönyveimet a táskámba.
-Kémia, tesi, földrajz..-mormogtam magamban.
Egész tűrhető..mondjuk..
Viszonylag hamar készen lettem és elindultam lefelé, 7.30 magasságában. Hulla fáradtan, jojózó szemekkel értem be az iskolába, ahol üdvözöltem a többieket. Próbáltam úgy tenni, mintha misem történt volna, de minden hiába. Elképesztő lelkiismeret-furdalásom volt a Zacky-dolog miatt...Hiszen gondolkodjunk józan ésszel: alig ismerem és már megcsókolt. Vele aludtam, és be kell valljam, nagyon jó volt. Ilyet én még nem éreztem, hogy valaki ennyire rövid idő alatt ennyire magával ragadjon és elvarázsoljon. Minden percben azt éreztem, hogy vele akarok lenni, rá gondolok és újra és újra lejátszom magamban a történteket. Nem tudtam koncentrálni semmire és senkire. Zackyn kívül. 
Már kezdtem megszokni a gondolatot, hogy ez így történt és próbáltam megbarátkozni a gondolattal: ezt meg kell beszélnem vele. Viszont nagyon remélem, hogy nem fog haragudni és hogy egyáltalán szóba fog állni velem. Ami a helyzetemen rontott, az a Brian-ügy...basszus!
Azt hiszem, most szembesültem a dolgok súlyával...
Őt is megcsókoltam. Eléggé kikezdtünk egymással, és egyikünk sem ellenkezett...Úristen, ha ezt Zack megtudja!
Állatira összezavarodtam és leroskadtam a padomra, amikor a barátaim odajöttek hozzám.
-Cső Hil'! Mizujs, hogy vagy?-lépett oda hozzám Hope.
-Borzalmasan.
-Na, mi van veled, szarul nézel ki.-néztek rám.
-Kössz...-feküdtem vissza a padra.
-Na mondd már el mi van!!
-Hagyjatok már, baszki!-borultam ki. Úgy éreztem, ezt nem itt és nem most kell elmondanom...
Becsengettek és belépett a kémia tanár, engem pedig végre békén hagytak.
-Nyissátok ki a könyvet a 122. oldalon.-kezdte a tanár, azonban én itt kikapcsoltam. Meg sem mozdultam, feküdtem tovább. Sem erőm, sem kedvem nem volt figyelni. Az egész fejem zsongott a sok párbeszédtől, érzéstől és gondolattól. Az osztálytársaim hamar rájöttek, hogy jobb ha békén hagynak a nap hátralévő részében is. A szüneteket inkább egyedül igyekeztem tölteni, ugyanis ha bárki a 2 méteres körzetemben felidegesített, attól tartottam hogy agyon verek valaki. Ingerlékeny voltam, de állatira.
A 4. szünet környékén az egyik idióta osztálytársam, Lee odajött hozzám és bökdösött, cseszegette a hajam. Erre amúgy is harapok, mikor nem vagyok idegbeteg. Most meg egyenesen "öltem" miatta!
-Haggyálmár' te farok!-ordítottam rá, mire ő folytatta.
Elborult az agyam és nekiestem ennek a marhának. Orrba vágtam majd belerúgtam, ő pedig nagyot csattant a földön. Nem ez volt az első alkalom, hogy piszkált, de eddig sosem vertem meg. Nem vagyok büszke rá, de a földön fekvő embert is erőből rúgtam, miközben az orrából már eleredt a vér. Úgy jött oda hozzám egy másik osztálytársam, Kyle és lefogott. Mikor felnéztem, az egész folyosó engem nézett, és azt amit tettem. Döbbent és rémült arcok néztek vissza rám, mintha valami szörnyeteget látnának. Én ziháltam, és Kyle még mindig nem engedett el.
-Normális vagy, Hilary?!-lépett oda hozzám az osztályfőnököm, nyomában az igazgatóval.
-Az irodába, azonnal!-gesztikulált vadul.
Nem is tudom, de abban a percben nem volt bűntudatom.  Bementünk az irodába, és idegesen csapta be az ajtót a diri mögöttünk.
-Mit képzelsz magadról, mi??!-harsogta.
Nem szólaltam meg, mert abban az idegállapotban még őt is elküldtem volna melegebb éghajlatra.
-Felfogtad, hogy mit csináltál??
-Fel, nem vagyok hülye!-válaszoltam.
-Hogy lehet ilyen egy lány?
-Hát így!
Ez volt az a kérdés, amivel ki lehet üldözni a világból. Mi az, hogy hogy?! Hát így!
Amúgy is, milyen fiú az ilyen, aki nem tudja megvédeni magát?! Végigpampogta azt a nagyjából fél órát, amit ott töltöttem. Mindvégig fortyogott bennem a düh, de muszáj volt kontrollálnom. Nem kellene kirúgatnom magam...ezért hát tőlem szokatlan módon, kussban ültem. Ültem és hallgattam. Ez volt most a legjobb megoldás.

9."You're drunk"

 Hali "Guys"!
Íme a 9. fejezet, ami az egyik kedvencem az eddigiek közül. 
Remélem neketek is tetszeni fog :)
Jó olvasást!
Üdv.
Alexx
----------------------------------------------
*Brian szemszöge*

Képtelenség, hogy nem hiszi el, hogy FONTOS. Egyre mélyebbre ássa magát, meggyőzi saját magát, hogy nem szereti senki.
Ahogyan megfogtam a kezét, éreztem hogy remegett az idegességtől.
-Te önbizalom-hiányos majom!-néztem rá mosolyogva.
-Ne sértegess, alkesz!-vágott vissza.
-Figyelj, ha ez vigasztal, akkor szerencsétlennek is hívhatsz, ugyanis felfelé jövet hasra estem a lépcsőtökön..
-Béna pöcs, az vagy Gates! Bírlak te béna pöcs!-ütött vállba.
-Ja és részeg! Az is vagy!-tette hozzá.
-Héééé, már józanodok!-tiltakoztam.-De amúgy mekkora gáz lesz abból, ha engem itt találnak a szüleid?-jutott eszembe.
-Miért, menni akarsz?
-Azt akarod, hogy menjek?-kérdeztem vissza.
-Nem, én nem akarom. Maradj még. Légyszi'. Ha akarsz.-mosolyodott el.
-Én szeretnék. Egyébként....mindig ilyen voltál?
-Mármint milyen?-nézett rám értetlenül.-Ja, már értem..
-Ami azt illeti, nem. Ilyen lettem a nyáron..tudod, volt egy srác, csalódtam újra és újra. Mindig hittem benne, hogy összejöhet, de nem. Sosem adtam fel, állatira fájt, de szerettem. Szép lassan befordultam, egyre kevesebbet beszéltem a barátaimmal. Közben eljött a nyári szünet, sosem mentem sehova, nem volt lelki erőm az emberekhez. Aztán "így maradtam".-mondta el röviden.
-Milyen srác az ilyen?! Nem tudja, mit hagyott ki!
-Öhm..nem, nem tudja. Ez úgy hangzott mintha te tudnád. Pedig nem.-nevette el magát.
-Hát azért valamennyit tudok az "előbbiek" alapjááán...-emlékeztettem arra, hogy azért az a csók megtörtént.

*Hilary szemszöge*

-Na, és akkor most ezt így emlegetni fogod?!-kérdeztem szemrehányóan.
Komolyan, hánytorgatni fogja az idők végezetéig, vagy mi lesz?! Már előre látom, ahogy 30 év múlva még mindig ezzel cseszeget...
-Nem én, csak addig amíg nem lesz még egy...-vigyorodott el kajánul.
-Akkor sokáig, mert tutira nem lesz!-vágtam vissza.
-Majd azt meglátjuk...tudod, kifejezetten jól smárolsz, te!-bökött felém.-Tapasztalt vagy?
-Őszintén? Nem. Ez volt a második...
-Hííínnye, akkor Zack volt az első? Váó!-kiáltozott.
-Syyyyyn, halkabban!-szóltam rá. Úgy kiabál, hogy anyámék simán felkelhetnek rá.
-Hallgattass el! Muahahaha!-kacagott hangosan.
Ez a pasi...kihozza belőlem az állatot, hogy úgy mondjam. Mármint...hallgattassam el...nem az jutott eszembe, hogy befogjam a száját, hanem mondjuk, hogy elzárjam a száján kijövő hangok útját..mondjuk úgy..az én számmal.
-Ne akard!-fenyegetőztem.
-Mit is?-vigyorgott már megint.
-Tökön rúglak ha nem fogod be!
-Nem mereeeed, úgyse mereeed!-gúnyolódott. Mint egy nagy óvodás, ez bolond.
-Mit nem merek?! Simán!-bizonygattam, és ezzel a lendülettel elkaptam őt és vad csókolózás lett a vége. Hátradöntöttem ott a padlón, és fölé kúsztam. Egészen konkrétan ráfeküdtem és úgy dögönyöztem. Keze végigszaladt a hátamon, kissé felhúzva a pólómat, amitől kirázott a hideg.

Egy pillanatra eltávolodtam tőle és a szemébe néztem.
-Mondtam, hogy kussolj Gates!-másztam le róla mosolyogva.
-Ezért megéri pofázni.-nevetett.
-Bazdmeg Brian, te mindig megkapod amit akarsz?-hitetlenkedtem.
-Meg ám! Ne mondd, hogy nem volt jó!
-Büdös piaszagod van!
-Te másztál rám!
-Kiprovokáltad!
-Te meg megtetted!
-Manipuláltááál!-kezdtem nyafogni, mert tudtam hogy igaza van. Én ugyan be nem ismerem.
Felültem, úgy cseszegettem tovább.
-Mocsok vagy, tudod!-bökdöstem.-De most menj, nehogy rájöjjenek, hogy egy részeg pasival fetrengek a szobám padlóján..hű de szarul hangzik.-röhögtem egy jóízűt a saját poénomon.
-Már nem is vagyok részeg, haggyámá'!-nyavalygott.
 Közben pakolászást hallottam a konyhából. Valaki nyitogatta a hűtőt és csapkodta a mikró ajtaját. Ami annyit jelent, hogy valaki ébren van és éppen kávét csinál magának.
-Baszki Bri, arra nem mehetsz! Ott tuti kiszúrnak, ha arra indulsz..Hát figyelj..ott az a fa..-mutattam az ablak előtt álló fa felé. Tudtam, hogy egyszer még hálát adok az égnek, hogy ott van az a fa!
Amint kimondtam, egyből megfordult a fejemben, hogy melyik épeszű ember mászna ki az ablakon...de aztán az is eszembe jutott, hogy az épeszű emberek és Brian..ez két különböző dolog.
-Legyen, kimegyek ott!-indult el az ablakhoz és felmászott a párkányra.
-Le ne ess, te állat!
Közben már a legvastagabb faágon lógott, szerencsére nem fejjel lefelé...
-Ügyes vagy, és köszi mindent, Szia Syn!-integettem neki.
-Csáó Hil!-köszönt el és már ment is a házuk felé, én pedig egy résnyire nyitva hagytam az ablakomat. Gyorsan átöltöztem pizsamára, hogy úgy tűnjön mintha aludtam volna, és befeküdtem az ágyamba. Magamra húztam a takarómat, és tuti biztos vagyok benne, hogy mosolyogva aludtam el. Úgy nagyjából hajnali 5 óra magasságában...

"Egy hajón voltam, egy kisebb, düledező hajócskán, ami szüntelenül hánykódott a tengeren. Ki volt kötve, de a hullámok így is erősen ringatták. Rajta voltam én, és még egy rakás ember. A hajó szépen lassan süllyedt, de senki nem pánikolt. A hajón lévő emberek sietősen menekülnek, egy lépésbe került nekik, hogy a parton legyenek. Ennyi választotta el a fedélzetet a parttól, ahol rengeteg bámészkodó volt. Ők sem jajveszékeltek, csak bámészkodtak. Karba tett kézzel álltak egymás mellett és néztek. Mind az ismerőseim és a barátaim voltak. Hirtelen egy hatalmas hullám dobta meg a hajót, aminek következtében elestem. Nekiestem egy üvegablaknak, azaz mondhatni átestem rajta. Betört és engem minden lehetséges helyen megvágott. Már teljesen egyedül tartózkodtam a hajón, mindenki más szánakozó pillantással nézett rám. Nem segítettek, lassacskán egyre kevesebben lettek. Szédültem, fájt a fejem is, de képtelen voltam azt az egy lépést megtenni, hogy kijuthassak. Mindig amint odaléptem, a távolság nagyobb lett és lehetetlen volt a kijutás. A szeretteim és a számomra legfontosabb emberek is csak álltak ott, majd elmentek. Otthagytak egyedül, én pedig kétségbeesetten néztem utánuk."

(Nagyjából ilyen volt a hajó, csak hogy el lehessen könnyedén képzelni! ;) 

8.Collapse

Helóóó!
Nem vagyok benne biztos, hogy van bárki is aki olvassa a sztorit, de ha mégis NAGYON KÖSZÖNÖM! :)
Remélem, hogy élvezhető azért!
Üdv.: Alexx
-------------------------------------------------------
*Hilary szemszöge*

Arra ébredtem, hogy valaki végigsimított az arcomon és szólongatott.
-Hilary....Hil...kelj fel..-hallottam egy férfi hangot egészen közelről.
Ahogy lassan kinyitottam a szemem és magamhoz tértem, eljutott a tudatomig a helyzet, amibe belekevertem magam. Basszus! Zacky-vel aludtam!
Mit műveltem, úristen! Elszörnyedtem, hogy hogyan meg miért. Igen, én akartam,de nem gondolkodtam.
-Én most megyek, szia!
Felugrottam az ágyról majdnem fellökve Z-t és rohantam ki az ajtón. Vagyis csak szerettem volna, de Zack elkapta a kezem és visszarántott. Odalépett hozzám, azonban továbbra sem engedett el.
-Hilary, mi a baj? Miért akarsz így elmenni?
-Azért, amit csináltam. El akarok tűnni!-mondtam kétségbeesetten. Nagyon összezavart az egész, sírás közelbe kerültem. Nem is értem miért, de az érzelmi világom összedőlt. Fel akartam szívódni, hogy meg nem történtté tegyem az egészet, elfelejtsem. De mi a francért?!
-Mit csináltál? Miért?-nézett nagyon mélyen a szemembe.
-Ez, ami volt. Csesztetlek és tönkreteszek mindent!
-Hil, mi a baj? Mi történt veled?-kérdezte megint, miközben éreztem hogy egy könnycsepp legördült az arcomon. Aztán egy újabb. Az idegesség, a félelem, a zavarodottság és a düh tette ezt velem. A magam iránti düh...Reszkettem, szörnyű érzés ragadott magával.
ZV finoman megfogta az arcom, lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Így szimplán megcsókolt, majd magához szorított egy rövidke pillanatra.

-Nyugodj meg!-suttogta halkan.
Pont ennyi kellet a teljes összeomlásomhoz. Igen, mostanság nagyon nincs rendben a lelki világom. Csak eddig ezt tudtam kontrollálni...
A szemeimbe újra könny szökött és hangtalanul zokogtam. Most már végképp el akartam tűnni, elfutni a dolgok elől. Kihasználva a pillanatot, hogy Z. elengedett, villámgyorsan sarkon fordultam és szaladtam lefelé a lépcsőn. Ahogy siettem, a konyhába érve megláttam a többieket az asztalnál. Rám néztek, kérdezgettek is valamit, de nem álltam meg. Most nem lehetett, el kellett tűnnöm az emberek elől.
Brian is észrevett, a lehető leggyorsabban letette a sörösüveget a kezéből és utánam eredt.
-Hóóóóó, mi történt?-jött ki utánam a bejárati ajtón.
-Semmi.-töröltem meg a szemem.
-Figyi Hil, részeg vagyok, nem hülye. Valami történt, tudom. Látom.-húzta fel a szemöldökét.
-Mondom, hogy semmi, csak Z...tökmindegy! Szia!-ezzel elviharzottam haza.
-Zacky!!-mondtam magamban és elindultam vissza, majd fel a lépcsőn.

*Zacky szemszöge*

Annyira éreztem, hogy H. nincs rendben...még mielőtt elaludt, akkor éreztem. Most már pedig biztos vagyok benne. Totálisan kikészült, de mitől?! Mit csináltam rosszul?
Ahogy elviharzott, én tök összezavarodva, idegesen és értetlenül ültem az ágyon. Nem értettem semmit. Hogy mi volt a baj azzal, hogy "úgy" aludtunk?! Ha már az kiakasztotta, akkor basszus, én meg még megcsókoltam...na most basztam el mindent!
Egyszer csak berontott Syn és nekem szegezte a kérdést:
-Mit csináltál vele?
-Miért?
-Sírva ment el, mit csináltál?-kérdezte kissé idegesen.
-Aludtunk...vagyis ő..
-Ennyit én is tudok!
-Megcsókoltam...
-Te komolyan lesmároltad, bazdmeg?
-Lószart nem tudsz te erről, minek foglalkozol vele? Mennél inkább vissza inni, ahhoz értesz!
-Szerintem azt most hagyjuk, hogy ki mihez ért! Nem tudom ki is az, aki folyamatosan elüldözi a csajait..
Na ezt nem kellett volna...ennél a pontnál úgy bemostam volna egyet Gates-nek, de sajnos igaza volt.
-Egy csaj ment el eddig. Gena.
-És most Hilary! Az kettő.-egészített ki.
-Ő nem a csajom. Ő csak..
-Csak bejön, mi?
-Nem, csak..
-De. Figyu Zé, az ember nem smárol le valakit, aki nem érdekli...-tapintott rá a lényegre.
Azt hiszem, igaza van...
-Bocs tesó, hogy így a fejedhez vágtam...részeg vagyok.-vigyorodott el a végére.
-Nem Brian, te nem részeg vagy hanem hülye! De a legjobb haverom!-veregettem hátba.
-Vágod, aludj egyet erre az egészre, aztán megbeszélitek!
-Ha egyáltalán szóba fog állni velem valaha..nagyon elcsesztem ezt ma..
-Tuti, hogy szóba fog, hisz szeret! Na megyek, hagylak szunyálni, bro! Csááó!-ordította el magát az alkesz és dalolászva kiment.
-Kössz Syn, csá!
Itt visszhangzott a fejemben a szó: "szeret". Úgy rákérdeztem volna, hogy honnan veszi, hogy Hil szeret. De nem tettem, mert Bri nem hülye, jól belelát az emberekbe. Ha így gondolja, lehet hogy így van. Lehet.

*Brian szemszöge*

Fúúú, ezek ketten! Totál egymáshoz valók, mindkettő túlagyal mindent, eszméletlen! Gondoltam átmegyek Hilary-hez...Ha most Zack menne át, annak nembiztos, hogy jó vége lenne. Annyira nem éreztem részegnek magam, már lassan józanodok. Elindultam le a konyhába, majd ki az ajtón.
-Hová mész?-kérdezte Matt.
-A lányhoz.-válaszoltam sejtelmesen.
Átmentem az ajtajukhoz és bekopogtam.

Semmi válasz. Kopogtam még egyszer, meg még egyszer, de semmi. Próbaképpen lenyomtam a kilincset, hátha..ami baromság, hisz miért lenne nyitva egy ház bejárati ajtaja, amikor otthon vannak. Állatira meglepődtem, amikor az ajtót ki tudtam nyitni. Nem volt bezárva.
Bementem és halkan becsuktam magam mögött az ajtót és lassan elindultam a lépcső felé, ahol Hil szobája van.
-Háháá, egy kibaszott betörő vagyok!-vihogtam halkan és lábujjhegyen mentem fel a lépcsőn.
Megbotlottam a rohadt lépcsőn és pofára estem. Még időben elkaptam a korlátot, így kevésbé estem nagyot. Tudod, a sötétben, berúgva, elég nehéz lépcsőzni...
Végre felértem a lépcső tetejére és lelassítottam a lépteimet. Odaléptem az ajtóhoz és a lehető leghalkabban bekopogtam.
-Bejöheteeeeeek?-kérdeztem.
-Nem. Ki az?
-Brian Elwin Haner, a fiatalabbik, kérem alássan!
-Gyere be.-jött a rövid válasz a földön ülő lánytól.
-Elmondod mi történt?-komolyodtam el.
-Semmi, csak..
-Na, ezen a "semmi"-n már túl vagyunk, most mondd el szépen mi a baj!-kértem kedvesen.
-Nem tudom, komolyan fogalmam sincs mi van velem.-fordult felém. A szemei vörösek voltak a sírástól.
-Miért jöttél így el? Tudom, hogy Zack lekapott...nem volt jó?-tértem rá a lényegre.
-De, jó volt, csak bűntudatom van. Rám tört az összes félelmem és idegességem egyszerre és leterítettek.
-Mitől félsz?
-Attól, hogy elrontok mindent. Hogy Zacky megharagszik, mert most szakítottak vele, én meg egyből ott alszok vele. Meg mindentől, hogy zavarom, hogy utál, hogy nem bír. Szorongok Brian, nem bírok nyugodt lenni ha emberek közt vagyok!
-Figyi, Zé miatt nehogy már aggódj egy percig is! Ha nem bírna téged, nem smárolna le! Tök kikészült, magát hibáztatja az egészért...Fontos vagy neki! Ahogy nekem is!
-De ezt csak mondod, mert itt vagyok! Tudom, hogy mit gondoltok rólam. Ugyanúgy utáltok, mint mindenki más! Hazudtok!-tört ki belőle.
-Hilary, fogd be! Te nem vagy normális!-néztem rá halál komolyan.
-Nem fogom be, mind tudjuk, hogy értékte....-kezdett bele, de félbeszakítottam.
Mégpedig a számmal...az ő szájára tettem. Hátha így abbahagyja..

7.Cuddle

*Hilary szemszöge*

-De most szerintem inkább ne bánkódj, hanem nézz meg egy jó filmet!-ültem fel az ágy közepén.
-Oké, de akkor maradj te is!-pattant fel és keresgélni kezdett a tokok között.
-Mit nézzünk? Van itt minden: akció, vígjáték, horror. Mit szólsz a Péntek 13-hoz?
-Azt hallottam, hogy az para...nem akarok rémálmokat..
-Dehogy para, csak ha félős vagy!
Az arcomra fagyott mosollyal feljebb csúsztam a párnákhoz.
-Figyi, előre is bocsi ha bealszok, nagyon fáradt vagyok!
-Nembaj az!-legyintett Zack.
Betette a lemezt és visszaült az ágyra. Hanyatt feküdt, én pedig követtem a példáját. A film helyenként elég durva volt, néha oda sem mertem nézni. Két kézzel, vadul takartam el a szemeimet és mondogattam magamban: "Az csak maszk, effekt, ez nem igazi!"
Szeretem a horrorokat, de kicsit beszari vagyok. Már vagy egy órája néztük, amikor éreztem hogy álmosodok. Kényelembe helyeztem magam, azaz lejjeb csúsztam, hogy ne törjön ki a nyakam ha elszunyókálok. Nem is igazán néztem a filmet, inkább a plafont. Szétáradt bennem a "hulla vagyok" érzés, az akarat megvolt bennem, hogy megmozduljak, de egészen egyszerűen nem bírtam. Még így is volt egy-két jelenet, aminek a hangeffektjeitől kirázott a hideg. Az oldalamra fordultam, Zé felé, aki izgatottan nézte a TV-t. Pedig már tuti rengetegszer látta...
-Zack...leragad a szemem, nem bírok fent maradniiiii.-húztam el az "i"-t.
Ő csak mosolyogva lenézett rám.
-Ugye szörnyen nézek ki?
-Csak álmosan, de teljesen jól! - Aludj csak el, amúgy mikor kell hazamenned?
-Reggelig érjek haza, ezt kérték. Apa beszélt anyával, úgyhogy lazult a "póráz".-vigyorodtam el a végére.
-Na tényleg, pihenj ha akarsz!
-De nem kéne, hát milyen dolog már az, hogy itt maradok veled aztán meg elalszok?!
-Az? Az aranyos dolog, na komolyan, én nem haragszom meg!
Hogy milyen?! Aranyos?? Ezt most jól hallottam, vagy baj van a fülemmel?!
Lehunytam a szemem, de nem bírtam elaludni. Fáztam is kicsit, meg az agyam is kattogott. Éreztem, ahogy Z. közelebb feküdt. A szemem csukva volt, de tudtam, hogy pár centi van köztünk. Hirtelen megmagyarázhatatlanul erős késztetés tört rám. Egy kis hang a fejemben elkezdett bíztatni, hogy hozzábújjak. Ez őrület, tuti nagyon fáradt vagyok!
-Öhm...Zacky?
-Igen? Mondd!
-Nem bánod ha odabújok?-néztem rá ártatlanul.
Hogy a fenébe jut eszembe ilyet kérdezni, Jesszus!! Hiszen sohasem aludtam még így senkivel..most ez hogy jött?! Biztos a fáradtság beszél belőlem...
-Hová?
-Hát ide, hozzád..-mutattam az oldalára és a mellkasára.
-Nem baj, gyere csak!-tárta ki a karját mosolyogva, hogy odaférkőzhessek.
Oldalához fúrtam az arcom, miközben a kezem ösztönszerűen a hasára tettem. Ő pedig a hátam mögé csúsztatta a kezét és közelebb húzott magához. Tulajdonképpen jó érzés volt...A szemem lassan leragadt, nem bírtam újra kinyitni. A hangok elkezdtek egyre távolabbinak hallatszani, engem pedig elnyomott az álom.

*Zacky szemszöge*
Hilary nagyon kivolt, már ráfért az alvás. Igazából aranyos volt amikor megkérdezte, hogy hozzám bújhat-e...talán ő az, aki bármikor megteheti.
Rendes volt tőle, hogy feljött a szobába. Jó hogy tudom, van aki törődik.
Olyan fura ez a lány, vagy nem is tudom...Az egyik percben lent iszogat és vadul a srácokkal, a másikban pedig totál szeretethiányosan és sebezhetően fekszik mellettem...annyira..érdekes.
A filmnek már vége volt, de őszintén szólva én sem néztem végig. De az tökmindegy, már vagy 600-szor láttam. Visszakapcsoltam a tv-re, de azt sem figyeltem, csak kellett valami "alapzaj". Agyaltam..a plafont bámultam és kattogtam. Nem is tudom miért, vagy min.
Ez a Gena-dolog...fáj. Mármint hogy átbasztak, rohadtul kiszolgáltatott érzés. De végül is már oly mindegy...vége és ez így jó. Vagyis nem jó, csak jobb, hogy most derült ki.

*Matt szemszöge*
Hil és Zé már jó ideje fent voltak...Mi a szarról lehet ennyit beszélni?!
Idelent meg tartott a szolid buli, sztorizgattunk, dőltünk a röhögéstől. Mindenki "jól volt"...ittunk ezt is meg azt is, de én még magamnál voltam rendesen. Nem úgy mint Gates...ő totál bebaszott, szerintem azt sem tudta, merre van az arra. Johnnynak keresztbe álltak a szemei, Arin meg csak félóránként kortyolt egyet. Valary kifejezetten viccesre itta magát..mindenen röhögött, tök ellazult. Aranyosan megőrül, amikor részeg, ez tetszik! Olyan 3 óra magasságában határoztam el magam:
-Asszem' felmegyek megnézem már, mit művelnek ezek fent.-álltam fel az asztaltól.
Elindultam fel a lépcsőn és megálltam a résnyire nyitott ajtó előtt.

Amint beléptem, kicsit meglepett amit láttam...Az ágyon feküdtek mindketten, Hilary odabújva Zackyhez, Z. meg ölelgeti...hát az eszem megáll, ezek ketten még itt összejönnek, vagy mi?!

-Hallod, Zé! Mit csináltok?-kérdeztem halkan.
-Ja, csak filmet nézünk.
-Aha, látom Hil is nézi...
-Fáradt volt, hagytam hadd aludjon.
-És hogy-hogy "így"?-böktem feléjük.
-Őőő..Ezt majd később elmondom.
-Mikor kell hazamennie? Nehogy mi legyünk szarban, hogy nem megy időben..-figyelmeztettem őt.
-Azt mondta, hogy reggelig..Hány óra?
-Mindjárt negyed 4 lesz. Na visszamegyek a többiekhez, cső!-fordultam meg.
-Oké, én meg mindjárt felkeltem ..csá!
Kaján vigyorral a búrámon mentem vissza a bulizónába, a konyhába.
-Höhőőő skacok, nemsemmi a helyzet odafent!
-Na miért, mi van?-fordult felém JC.
-Összebújva fetrengenek, Hil meg bedobta a szunyát. Totál mint egy pár, vágjátok.
-Nemmondoood vazzeg'!-kapcsolódott be Brian is.
-Akkor Z. jól van.-röhögött Arin és töltött magának még egy pohár bort.