13. "How could I resist him?"

Sziasztok!

Íme az új rész, remélem hogy nem untok még nagyon... :)
Jó olvasást Nektek! :)
Üdv.: Alexx
----------------------------------------------------------

*Hope szemszöge*

Először a lábdobot próbáltam ki, majd szép sorban a pergőket is.
-Aaa, ez az ami a koncerten a mellkasodban lüktet!-kiáltottam fel.-De jó, és most én csinálom!
-Így van!-nevetett Arin. Láthatóan jól szórakozik a gyerekes megszólalásaimon.
Próbálgattam egyszerre ütni valami ütemhez hasonlót, de nem volt olyan könnyű. Arin közben elővigyázatosságból arrébb állt, nehogy orrba vágjam szegényt.
-Ajhh, ez nehéz!-dőltem a dobokra.
-Nem annyira, kitartás!-lépett közelebb.-Add a kezed, csináljuk együtt.
A hátam mögé állt, megfogta a csuklómat és finoman ütni kezdte velük a 2-es és 3-as pergőket. Ő irányította a kezem, én csak a verőket fogtam. Közben a pedálok taposásába már nagyon belejöttem.
-Próbáld egyedül!-hirtelen elengedte a kezeim, én pedig megpróbáltam folytatni a ritmust. Nagyon koncentráltam, és egy rövid ideig sikerült egyedül!
-Juhúúú, doboltam!-öleltem meg hirtelen a mellettem álló srácot.-Ugye ez már annak számít?
-Ha hangot adsz ki a dobokon, az már az!-mosolygott biztatóan.

*Hilary szemszöge*

Kint hevertünk a fűben a srácokkal, beszélgettünk, tépkedtük a füvet... Már kezdtem kicsit parázni, hogy kihúzgáljuk az egész pázsitot az udvarunkon...anyámék hazajönnek és sivatag lesz a ház előtt..zseniális!
-Hallod, szerintem Arinnek bejön a barinőd...-vigyorgott Matt.
-Miből gondolod?
-Majdnem kiesett a szeme mikor átjöttünk...-tapintott rá Zack a lényegre.
-Ahogy Hope-ot ismerem, ebből még lehet valami...-mondtam sejtelmesen.
Ezalatt Johnny és Brian fociztak a labdával, mikor JC megszólalt:
-Hil, leeresztett a labdád, bocsi..Van pumpád?-vetette be a kiskutyaszemeit.

Ennek hogyan lehetne ellenállni?!
-Kilyukadt, vagy mi a szar?!-hüledeztem.
-Hát..azt nemtudoooom...-monda bűnbánóan.
-Ah, van pumpa, mindjárt hozom!-indultam el a házba. Vagyis csak akartam. Széttártam a karom és még jobban elterültem a fűben. Az eget bámultam, amikor hallottam a bejárati ajtó csapódását. Brian tartott befelé a házba.
-Briaaaaan, hova mész?! Azt se' tudod hol a pumpaaaa!-ugrottam fel.
-Az nembaaaaaj!-érkezett a szórakozott válasz.
Mire utánatrappoltam a lépcsőn, Ő már a szobám ajtaja felé tartott. Az emeleti folyosóra nem szűrődött be sok fény, így elég sötét volt még nappal is.
-Hallooood, Bri?!-szólongattam, de nem reagált.-Megkeresem, na.
Lehajoltam, hogy előkotorjam a szekrényem aljából, mire valaki megfogta a derekam. Egy percre lefagytam, majd felegyenesedtem. Brian maga felé fordított és gyengéden a falhoz szorított. Nekem dőlt és úgy folytatta:
-Ezt szerettem volna elérni...hogy ketten legyünk.-halkult el a hangja. Folytathatnánk azt a múltkorit...-simított végig az arcomon.Valamilyen ősi ösztön hatására átkaroltam Bri-t, amint közel lépett. A félhomályban csak a szeme csillogása és az ajkai keltették fel a figyelmem. Szememmel végigpásztáztam az arcán, az orra aranyos vonalán, az enyhén borostás állán, a nyaka ívén... Teljesen elveszi a józan eszem, megbolondít, olyan mintha drogoznék! Nem vagyok a tetteim ura, ha vele vagyok. Annyira...férfi. Mármint...erős, magas, széles a válla, markáns arcvonások...megőrjít!
-Nem is tudom, Brian...-hebegtem.
-Én tudom.-hajolt még közelebb.
-Hol van már a pumpaaa??-ordított fel az udvarról Johnny.
-Mindjááárt, na!-próbáltam higgadt hangon válaszolni, miközben a szívem vadul kalapált és az adrenalin átjárta a testem.
Lassan a szemembe nézett, majd a számra, majd a szemembe és hirtelen megcsókolt. Olyan volt, mintha elszédültem volna, azt sem tudtam hol vagyok. A mámorból az zökkentett ki, hogy valaki hatalmas erővel lökte el tőlem Brian-t, aki hátraesett majd a földön landolt.
-Mi a faszt csinálsz, Gates?-a hangjából sugárzott a düh.
-Én ugyanezt kérdezhetném, bazdmeg!-állt fel.
-Ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz, esküszöm kicsinállak!-fenyegetőzött.
-Na, rettegek tőled!-ment ki a szobából Syn, de előtte még egyszer szájon csókolt provokálásképpen. Én ott álltam, lefagyva, nem tudtam mit mondjak vagy hogy mondjak-e egyáltalán bármit. Nem jutottam szóhoz. -Ez mi volt?-vont kérdőre Zacky.
-Én is ugyanezt szeretném kérdezni tőled...-Figyelj én..nem értelek Zack. Barátok vagyunk, nem?
-De, csak..
-Csak?
-Mi van köztetek Brian-nel?
-Hogy hogy mi van köztünk?! Barátok vagyunk.
-Kicsit extrákkal tarkított a barátságotok, nem gondolod?!-kérdezte csípősen.
-De, viszont..-kezdtem, amíg Z. félbeszakított.
-Figyelj Hilary, én...Szeretlek!
Ilyenkor normális esetben az ember rávágná, hogy én is téged. De most nem tettem. Ez egy nagyon súlyos "Szeretlek" volt, ami ráült a szívemre és egy szempillantás alatt megnehezített mindent. Ekkor nem találhattam megfelelő szavakat, mert erre nem voltak. Itt nincs az a monológ, ami kifejezi azt a zavarodottságot, bűntudatot, szeretetet, kötődést és vágyat, amit én egyszerre éreztem. Ezt az érzelmi koktélt életem legszorosabb ölelésébe sűrítve igyekeztem kifejezni. Hozzábújtam Zack-hez, amennyire csak tudtam, és ő hagyta.
-Zachary...én egy dolgot még nem értek. Mi volt ez a jelenet az előbb?
-Szeretlek, az volt. Az volt, hogy nem tudlak nézni a legjobb haverommal smárolni, miközben szeretnék a helyében lenni!
-Én nem tudtam, hogy így érzel...de figyelj, még nem vagyunk együtt..ezért nem értem a féltékenységedet.
-Nem, tényleg nem vagyunk egy pár. De Te és Brian sem vagytok azok. Mégis smárolgatsz vele...
-Veled is smároltam!-emlékeztettem.
-Ja, hogy ez így megy nálad?! Mindenkivel smacizol, aztán majdcsak kikötsz valahol?-háborodott fel.
 -Nem, de hogyan tudtam volna ellenállni neki?!-csattantam fel.
-Szóval ilyen csábító számodra a nagy Synyster Gates! És én még össze akartam jönni veled! 
-Micsoda?-döbbentem le. Ezt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyak a szándékai. Nem telt el hosszú idő mióta megismertük egymást és már is ilyen szoros kötődés alakult ki? Ami még inkább megdöbbentett,az az volt, hogy ez Kölcsönös...
-Asszem' már soha nem fogok. Hisz hogyan bízhatnék meg benned, ha nem tudsz ellenállni?...Undorodom tőled!-viharzott ki a szobámból.
Én pedig ott álltam egyedül, mint akit kétszer is jól megvertek. Egyszerre csusszant ki a két legfontosabb ember az életemből.
Hogy miért? Mert hülye vagyok!

12. Waking The Fallen

*Hilary szemszöge*

Háló sajnos nem volt a kertünkben a meccshez, de jó volt így is. Akkorákat vetődtünk, hasaltunk Hope-al, a srácok meg csak ámultak. Jó volt kicsit hencegni előttük.
Hope-ék nyerésre álltak...pedig arra számítottam, hogy Matt és Brian magassága majd előnyt jelent nekünk, de ez nem kompenzálta a bénaságukat. Jó, tényleg cukik voltak, ahogyan próbálták visszaütni a labdát.
-Na, nyertek a törpék!-cukkoltam őket.
-Még is ügyesebbek a törpék, mint az égimeszelők!-vágott vissza H. Imádom, mikor így beszólogatunk egymásnak. Mindketten tudjuk, hogy poénkodunk, nem vesszük magunkra.
Odasétáltam az előrébb álló Syn-hez és barátian rávágtam a fenekére.
-Ügyes voltál!-súgtam oda neki, mire ő kajánul elvigyorodott.
-Pihenünk egy kicsit?-kérdeztem a többieket.
-Ahha!-rohant felém Zacky, aki szó szerint fel is döntött volna, ha nem térek ki előle. Így nyíl egyenesen keresztülszaladt a kerten a nagy lendületben, mi meg jól kiröhögtük.
-De marha vagy Zack!-kócoltam össze a haját, amikor közelebb jött.
Hope már a fűben fetrengett, mi meg körülötte rohangáltunk. Szegény rettegve feküdt. nehogy agyontapossuk. Végül én is levetettem magam a gyepre és elnyúltam rajta. Erre Brian rámugrott, majd megérkezett Matt ordítva:
-Kicsi a rakáááás!-és ő is ránk ugrott. Majd szép sorban, Zacky, Johnny, Arin és Hope is.
Hát, mondhatom, elég nehezek voltak, azt hittem hogy soha többé nem kelek fel onnan. Nagy nehezen leszálltak rólam, csak Bri fetrengett még mindig rajtam.
-Tyű, jól vagy Hil?-nézett rám Z.
Egy árva hang sem jött ki a torkomon, kis híján agyon nyomtak, így csak vadul mutogattam Brianre. Zack vette az adást és a lábánál fogva lehúzta rólam a haverját. Matt odatérdelt mellém és felültetett. Rettentő erős volt, éreztem az izmos felső testét, ahogyan a hátamnak nyomódott, miközben engem kapart össze. Na, elég a hülye gondolatokból!
-Meg vagy?-kérdezte.
-Hú, basszátok meg, de nehezek vagytok!-nyögtem ki végre nevetve.
-Brian, te meg kapd be, hogy rajtam fekszel mikor a halálomon vagyok!-durcáskodtam.
-Mér', tök jó volt! Biztos az ágyban is ilyen lenne...-kacsintott rám.
-Nem, ott te lennél alul.-vigyorogtam kajánul.
-Nehogy meg csináld vele is, Gates!-fenyegetőzött Zack. Nem tudtam eldönteni, hogy komoly fenyegetés volt, vagy csak haveri poén.
-Miért, te akarod?-kérdezett vissza Syn.
Erre én szemforgatva Hope-ra néztem, aki alig tudta visszatartani a hangos hahotázást.
-Na jó, skacok szerintem ez majd eldől!-vetettem véget a kisebb vitának még mindig a földön fekve.-Relaxáljunk inkább! De most már nem ér rám ugrani!-szögeztem le.

*Arin szemszöge*

Tök jót játszottunk, jófejek a csajok. Hope aranyos lány, és állati ügyesen játszott.
Mikor Hilary felvetette, hogy relaxáljunk, mind lefeküdtünk a fűbe. Hope kb. fél méterre tőlem feküdt és a fűszálakat tépkedte. Leszedett egy virágot is és letépte sorba a szirmait: -Szeret..nem szeret..szeret...nem szeret.
-Öhm, Hope...van amúgy barátod?-kérdeztem meg, kicsit félve a reakciótól.
-Nincs.-fordult felém és letette a virágot.
-Hány éves is vagy?-kérdezte.
-20. És te?
-16. Annyi, mint Hil. Osztálytársak vagyunk. És te mit csinálsz a bandában?-mosolyodott el. Gyönyörű a mosolya!
-Dobolok. De ezt Brian tudja jól definiálni: "Két pálcával csapkodom azokat a kerek szarokat."-nevettem.-Te játszol valamilyen hangszeren?
-Hát, pár dalt tudok gitáron. Ezen kívül nem nagyon. Meg egy árnyalatnyit zongorán, de ennyi. Mindig nagyon szerettem volna rendesen megtanulni. Meg a dobolás is tök jó, amikor benne van a ritmus a kezedben. Annyira jó lehet!
-Az is. Ha szeretnéd, akkor bármikor kipróbálhatod a dobszerkómat. Vagy taníthatlak is..-hagytam félbe a mondatot.
-Juujdejó, mikor?-csillant fel a szeme.
-Amikor akarod!-mosolyogtam.
-Öhm, lenyelsz keresztben ha olyat kérdezek, hogy most is lehet-e?-nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Dehogy nyellek, lehet!
-Hil! Nem baj, hogyha azt mondom, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam?
-Na mit?-vigyorgott.
-Arin megtanít dobolniiii! Kinyírsz, ha most átmegyünk hozzájuk?-kérdezte tök ártatlanul.
-Aztaaa, na nyomás, de vissza ne gyere amíg nem vagy dobvirtuóz!-válaszolta Hilary.

*Hope szemszöge*

Annyira jó volt, hogy Arin felajánlotta hogy megtanít dobolni. Imádom a zenét és minden hangszert, úgyhogy ez tényleg hatalmas dolog nekem! Megkérdeztem a többieket, hogy mit szólnak ha most átmegyünk hozzájuk, ők pedig belementek. De ők még maradni akartak, úgyhogy csak ketten megyünk Arinnel.
-Köszi skacok! Azért még jövök, Hil!-néztem rá és széles mosoly kíséretében kacsintottam rá. Remélem értette a célzást...
-Sziasztok!-köszöntünk el és a szomszéd kert felé vettük az irányt.

Bementünk a házukba és én azt sem tudtam, merre nézzek. Tök szép, új, modern és tök.....rumlis. Hát..pasik laknak benne, jogos.
-Uh, bocsi a rendetlenségért...-mentegetőzött Arin.
-Áh, nem baj, engem nem zavar. Én is rendetlenebb típus vagyok.-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Gyere, erre van a próbaterem.-vezetett fel a lépcsőn az emeletre. Kanyargós csigalépcső vitt fel, ahol egy matricákkal teli ajtó volt. Beléptünk rajta egy piros falú szobába, ami tele volt hangszerekkel és erősítőkkel. A szemben lévő falon volt egy nagy ablak, ahol elég sok fény szűrődött be.

Tátva maradt a szám ahogy elnéztem azt a sok hangszert így testközelből. A nagy bambulásban megbotlottam az egyik erősítő-kábelben és elvágódtam a próbaterem padlóján.
-Ó bazdmeg!-szitkozódtam hirtelen.
-Jesszus, jól vagy?-ugrott oda mellém Arin és már szedett is össze a földről. Körülbelül két centire volt arca az enyémtől és nagy barna, aggodalommal teli szemeivel fürkészte az enyémeket.
-De szép a szemed!-csúszott ki a számon. Amint kimondtam, az arcom átváltott paradicsomvörösbe.-Én öh, izé...
-Nem ütötted meg magad?-kérdezte, és közben egy percig sem engedett el.
-Nem nagyon, csak asszem' lefejeltem a lábdobot, bocsi!
-Le van szarva a dob, de neked vérzik a fejed! Ne mozdulj, hozok tapaszt!-szaladt ki.
-Ariiiin! Hagyd már! Mentőt nem akarsz hívni?-gúnyolódtam.
Fél perc sem telt bele, már vissza is jött egy doboz sebtapasszal a kezében.
-Hívjak mentőt is?-kérdezte zihálva.
-Úristen, dehogy is, nehogy hívjál mentőt!-nevettem el magam.-Nem vagyok cukorból!
-Jó-jó, én csak...-kezdett bele zavartan.
-Nagyon köszönöm amúgy, kedves tőled, hogy így aggódsz!
-Hát..ez alap dolog..na gyere, fel tudsz állni?-karolt belém.
-Ariiiiin...-szóltam neki azzal a hangsúllyal, amiből tudta a választ.
-Akkor mutatsz valamit a dobokon?-néztem rá kíváncsian.

-Mit mutassak?-ült be a szett mögé.
-Hát, mondjuk amit a legjobban szeretsz játszani.-válaszoltam.
-Oké, legyen.-és elkezdte adni az ütemet a lábdobbal. Azzal, amit lefejeltem. Ámulva néztem ahogyan dobolt. Energikusan, megállás nélkül erősödött a ritmus.
- Aztaaa, ez nagyon durvaaa!-tört ki belőlem -Fogok én valaha így játszani?
-Ha kitartó vagy és átjársz hozzám, akkor igen -mosolygott.
-Nem akarok állandóan zavarni, meg a szabadidődet elvenni...
-Szívesen tölteném veled a szabadidőmet.-mondta halkan.-Gyere, most te jössz, ülj be! -állt fel a kis székről.
-Uh, oké..-indultam el félve.
-Nézzük a részeit...a nagy alul, az a lábdob..a fentiek a pergők..egyes, kettes és hármas pergő. Számokkal könnyebb lesz neked. És ezek a cinek. Van amelyik pedállal működik, de a verővel is ütheted. Próbáld ki őket!-állt mellém.

Anniversary!

Nagyon boldog 4. házassági évfordulót Briannek és Michelle-nek! <3

10. Confused

Sziasztok!
Borzasztó sok idő telt el, mióta legutóbb közzétettem bármit is. Bűntudat gyötör, és nagyon sajnálom, de remélem azért van még legalább 1-2 ember, aki olvassa! :)
Most már igyekszem sokkal, de sokkal hamarabb hozni őket!
Üdv.: Alexx
------------------------------------------------
*Hilary szemszöge*

Egyszer csak mintha elvágták volna a filmszalagot, hirtelen vége szakadt a küzdelmemnek az életemért. A halál félelem, idegesség és kétségbeesettség megmaradt, én pedig remegve és zihálva ébredtem a saját ágyamban. Csak egy álom volt. Egy meglepően valósnak látszó, és nyomasztóan zavaros álom.  Ah, de jó hogy vége. Azért az továbbra is nagyon izgat, hogy mitől vagy miért szül az agyam ilyeneket...
Mit jelentsen ez?!
Már egy fokkal kevésbé zavarodottan, felkeltem az ágyamból és gyorsan átöltöztem.
Az teljesen kiment a fejemből, hogy hétfő van. Azaz suli...basszus, egy ilyen este után!
Bár, tökmindegy, amúgy sem alszom sokkal többet...
Benyomtam egy kis zenét a telefonomról és elkezdtem beletömködni a tankönyveimet a táskámba.
-Kémia, tesi, földrajz..-mormogtam magamban.
Egész tűrhető..mondjuk..
Viszonylag hamar készen lettem és elindultam lefelé, 7.30 magasságában. Hulla fáradtan, jojózó szemekkel értem be az iskolába, ahol üdvözöltem a többieket. Próbáltam úgy tenni, mintha misem történt volna, de minden hiába. Elképesztő lelkiismeret-furdalásom volt a Zacky-dolog miatt...Hiszen gondolkodjunk józan ésszel: alig ismerem és már megcsókolt. Vele aludtam, és be kell valljam, nagyon jó volt. Ilyet én még nem éreztem, hogy valaki ennyire rövid idő alatt ennyire magával ragadjon és elvarázsoljon. Minden percben azt éreztem, hogy vele akarok lenni, rá gondolok és újra és újra lejátszom magamban a történteket. Nem tudtam koncentrálni semmire és senkire. Zackyn kívül. 
Már kezdtem megszokni a gondolatot, hogy ez így történt és próbáltam megbarátkozni a gondolattal: ezt meg kell beszélnem vele. Viszont nagyon remélem, hogy nem fog haragudni és hogy egyáltalán szóba fog állni velem. Ami a helyzetemen rontott, az a Brian-ügy...basszus!
Azt hiszem, most szembesültem a dolgok súlyával...
Őt is megcsókoltam. Eléggé kikezdtünk egymással, és egyikünk sem ellenkezett...Úristen, ha ezt Zack megtudja!
Állatira összezavarodtam és leroskadtam a padomra, amikor a barátaim odajöttek hozzám.
-Cső Hil'! Mizujs, hogy vagy?-lépett oda hozzám Hope.
-Borzalmasan.
-Na, mi van veled, szarul nézel ki.-néztek rám.
-Kössz...-feküdtem vissza a padra.
-Na mondd már el mi van!!
-Hagyjatok már, baszki!-borultam ki. Úgy éreztem, ezt nem itt és nem most kell elmondanom...
Becsengettek és belépett a kémia tanár, engem pedig végre békén hagytak.
-Nyissátok ki a könyvet a 122. oldalon.-kezdte a tanár, azonban én itt kikapcsoltam. Meg sem mozdultam, feküdtem tovább. Sem erőm, sem kedvem nem volt figyelni. Az egész fejem zsongott a sok párbeszédtől, érzéstől és gondolattól. Az osztálytársaim hamar rájöttek, hogy jobb ha békén hagynak a nap hátralévő részében is. A szüneteket inkább egyedül igyekeztem tölteni, ugyanis ha bárki a 2 méteres körzetemben felidegesített, attól tartottam hogy agyon verek valaki. Ingerlékeny voltam, de állatira.
A 4. szünet környékén az egyik idióta osztálytársam, Lee odajött hozzám és bökdösött, cseszegette a hajam. Erre amúgy is harapok, mikor nem vagyok idegbeteg. Most meg egyenesen "öltem" miatta!
-Haggyálmár' te farok!-ordítottam rá, mire ő folytatta.
Elborult az agyam és nekiestem ennek a marhának. Orrba vágtam majd belerúgtam, ő pedig nagyot csattant a földön. Nem ez volt az első alkalom, hogy piszkált, de eddig sosem vertem meg. Nem vagyok büszke rá, de a földön fekvő embert is erőből rúgtam, miközben az orrából már eleredt a vér. Úgy jött oda hozzám egy másik osztálytársam, Kyle és lefogott. Mikor felnéztem, az egész folyosó engem nézett, és azt amit tettem. Döbbent és rémült arcok néztek vissza rám, mintha valami szörnyeteget látnának. Én ziháltam, és Kyle még mindig nem engedett el.
-Normális vagy, Hilary?!-lépett oda hozzám az osztályfőnököm, nyomában az igazgatóval.
-Az irodába, azonnal!-gesztikulált vadul.
Nem is tudom, de abban a percben nem volt bűntudatom.  Bementünk az irodába, és idegesen csapta be az ajtót a diri mögöttünk.
-Mit képzelsz magadról, mi??!-harsogta.
Nem szólaltam meg, mert abban az idegállapotban még őt is elküldtem volna melegebb éghajlatra.
-Felfogtad, hogy mit csináltál??
-Fel, nem vagyok hülye!-válaszoltam.
-Hogy lehet ilyen egy lány?
-Hát így!
Ez volt az a kérdés, amivel ki lehet üldözni a világból. Mi az, hogy hogy?! Hát így!
Amúgy is, milyen fiú az ilyen, aki nem tudja megvédeni magát?! Végigpampogta azt a nagyjából fél órát, amit ott töltöttem. Mindvégig fortyogott bennem a düh, de muszáj volt kontrollálnom. Nem kellene kirúgatnom magam...ezért hát tőlem szokatlan módon, kussban ültem. Ültem és hallgattam. Ez volt most a legjobb megoldás.