I'm not insane 2.

*Matt szemszöge*

Jim szülei sírva, megtörve indultak haza miután beszéltek a mentősökkel. Mielőtt elmentek volna, még odaléptem hozzájuk.

-Szóljanak ha bármi segítségre van szükségük! Legyenek erősek!-mondtam Mrs. Sullivan-nek.

-Nagyon köszönjük, vigyázzatok magatokra!-mondta Joe és ezzel elmentek.

Ott álltam a sötétben és csak néztem őket, ahogyan távolodtak. Visszaindultam a srácokhoz, akik még ugyanott ültek, ahol egy órával ezelőtt.

-Srácok! Tartsunk most össze de rohadtul, mindannyiunknak szüksége van rá. Gyertek, menjünk hozzám!-javasoltam nekik.

Ebben az elkövetkező időszakban vigyáznunk kell egymásra...

Johnny és Zack feltápászkodtak de Brian meg sem mozdult. Rohadtul félek, hogy mi lesz így vele.

-Bri, gyere!-fogtam meg a karját.

-Ne, nem akarok! Nem hagyhatom itt!-nézett rám vörösre sírt szemekkel.

-Brian, muszáj hazajönnöd. Már elvitték, nincs itt.-próbáltam megértetni vele. Nem lehettem túl kemény, tudtam hogy hogyan reagálna. Kiborulna, rájönne a sírógörcs, a remegés és még valami komoly baja lenne. Még nem fogta fel, addig kurvára oda kell figyelnünk rá.

-Ne..-mondta alig hallhatóan és lassan felállt. Zacky és JC egy kocsival jöttek, ők ahhoz mentek. B. és én meg az övéhez. Ilyen állapotban nem vezethet.

-Akkor hozzám gyertek!-mondtam Z-nek és beszálltunk a kocsiba.

Egész egyszerűen beállt a csend. Nem csak egy-két percre, az egész napra. Alvásra lett volna szükségünk, de ki a fasz tud csak így elaludni?! Zé és Johnny csak ültek a kanapén, Brian az egyik fotelban, én pedig a másikban. Senki sem szólalt meg. Ilyenkor nincs mit mondani. Nem lehet mit mondani. 

Seward és Baker végleg kikészültek, elnyomta őket az álom. B. csak mereven bámult maga elé, majd remegő kézzel elővett egy szál cigarettát és rágyújtott.

Kattogott az agyam, nem tudtam felfogni James halálát. Egymás után jutottak eszembe az elméletek, ötletek, mi történt, mi nem. Valami félreértés, csak egy szörnyű rémálom, vártam, hátha egyszer csak felriadok és rájövök: csak álom volt. Sajnos nem. Ez maga a csúf, kegyetlen igazság, amin változtatni már nem tudtam. Pedig mindennél jobban szerettem volna, de ez ide kevés. Lassan homályosodni kezdtek a gondolataim és kiürült a fejem. Elaludtam.

--------Reggel---------

Amikor felébredtem, hirtelen nem tudtam a történtekről. Egy percig mintha nem tudtam volna felidézni ami volt. Majd minden világossá vált és már újra belém költözött az a hatalmas űr. Körbenéztem, hogy mi van a többiekkel. Nem voltak ott, valószínűleg a konyhába mentek. Csak Brian-t láttam a kanapé mellett, a földön ülve. Pontosan ugyanúgy, ahogyan este volt. Ugyanabban a pózban ült, ugyanazzal a tekintettel.

-Bri, mióta vagy fent?-kérdeztem.

Erre ő nem szólt semmit, csak megrázta a fejét.

-Nem aludtál semmit?-döbbentem le.

Ő megint csak megrázta a fejét.

-Tesó, minden oké?-léptem oda hozzá és leültem én is a földre.

Nem szólalt meg. Féltettem őt. Ramatyul nézett ki, sápadt volt, a szeme vérvörös, könnyes és karikás. Hogyan is nézne ki, mikor épp most....?!

-Szólalj meg, baszki! A frászt hozod rám.-kerestem a tekintetét.

Hiába kerestem, ő ugyanúgy meredt maga elé, ahogyan egész este. Egyszer csak megcsörrent a telefonja, de ő nem mozdult. Hagyta, hadd csörögjön a fotel karfáján. Odanyúltam érte és megnéztem ki az:

Bejövő hívás

"Mich"

Felvesz       Elutasít

-Haló, Matt vagyok, mi van már?!-szóltam bele a kelleténél aggresszívabban.

-Hol van Brian?-jött a kérdés. Itt kihangosítottam a telefont.

-Itt mellettem.-sandítottam Bri-re.

-Akkor mégis miért nem veszi fel a telefont, amikor már 12-szer hívtam?! Úgy itt hagyott, elviharzott és nem mondott semmit! Mi ez a bánásmód?! Azonnal beszélni akarok vele, add oda neki a telefont!-tombolt Michelle.

Megint ránéztem B.-re, a mellkasomhoz szorítottam a telefont, hogy Mich ne halljon semmit és én se őt.

-Tesó...szereted?-kérdeztem tőle teljesen komolyan. 

Erre ő válaszképpen csak megrázta a fejét. Valahogy mindig is tudtam, hogy ez a helyzet. Sosem hallottam még Brian szájából a bűvös szót Michelle-el kapcsolatban...többször volt ideges és szarkedvű miatta, mint ahányszor boldog. Tudtam, neki most nincs szüksége erre a balhéra, már így is teljesen ki van. Nem kell, hogy még a csaja is zaklassa. 

-Na jól figyelj, Mich! Brian kurvára nem akar veled lenni! Mikor okoztál te örömöt ennek a srácnak?! SOHA!-osztottam ki. Kicsit furán is éreztem magam, amiért én beszélek így vele, de azt is tudtam, hogy B. leállított volna, ha nem így érez.

-Ne keresd többet, felejtsd el őt!!-emeltem fel a hangom.

-Mit képzelsz te magadról, ki vagy te?! Ne akard irányítani a kettőnk életét! Hogy képze...-visítozott Michelle, mire Bri mutatta, hogy adjam oda a telefont. Átnyújtottam neki, ő pedig rezzenéstelen arccal kinyomta és bedobta a fotelba.

-Jobb így, nemde?

Egy apró bólintás volt az egyetértő válasz. Ekkor hallottam a bejárati ajtó nyílását és a feleségem, Valary hangját.

-Úristen, sziasztok, hallottam a történtekről!-szaladt be a nappaliba kétségbeesetten, egyenesen a karjaimba.

-Szia!-szorítottam magamhoz.

-El sem hiszem...egyszerűen..-tört ki belőle a sírás.

-Mi sem..-simogattam meg őt vigasztalásképpen.

-Hol vannak a fiúk?-kérdezte aggódva.-Brian!-térdelt le B.-hez és átölelte. Ő meg sem mozdult, ugyanúgy meredt a semmibe. 

-Johnny-ék is itt vannak, szerintem a konyhában.-mutattam az említett irányba.
-Istenem..-mondta és sietett ki a konyhába.

*Zacky szemszöge*

-Istenem, fiúk!-toppant be Val és a nyakunkba borult. Neki ugyanúgy fájt ahogyan nekünk, hisz ugyanolyan régóta velünk volt. A kezdetektől fogva. 

-Mikor?-Valary csak ennyit kérdezett.

-Ma hajnalban...-fordultam felé.

-Édesjóistenem, nagyon vigyázzatok egymásra! Maradjatok itt, ameddig csak akartok! Főzök valamit, egyetek.-és már sürgött-forgott a konhyában.

Perceken belül különböző, finomabbnál finomabb illatok töltötték be a helységet. 

*Narrátor*

Már eltelt két hét a tragédia óta. Az album munkálatai azóta is állnak. A banda Matt házában "él", hogy ne kelljen egyedül lennie senkinek. Johnny-nak dührohamai vannak, Zacky-nek rémálmai, Matt sem tudja elengedni Jimmyt. Brian azóta sem szólal meg, nem beszél senkivel. Bandatársai nagyon féltik, hisz ő került a legmélyebbre. Dühkitörések, sírógörcsök és alvászavar gyötri, valamint az alkoholba folytja érzéseit. Valary továbbra is szívesen látja a fiúkat a házukban, megtesz minden tőle telhetőt. A menedzsment, a család és a barátok ugyanannyira sokkoltan állnak a történtek előtt, mint a rajongók. Részvétnyílvánító üzenetek tömkelege árasztja el a banda internetes fiókjait, mindenki aggódik értük. A világ legalább annyira gyászolja a tragikus hirtelenséggel elhunyt Jamest, mint a közeli barátai.

I'm Not Insane: 1. "Darkest Night"

Sziasztok!

Ez lenne az I'm not insane első része. Remélem ezt is olvasni fogjátok majd :)

Üdv.:Alexx

------------------------------------------------------------------------

*Brian szemszöge*

Michelle-el voltam. Emlékszem, együtt boroztunk otthon. Már késő volt, hajnali 2. Épp sétáltam vissza a nappaliba, egy pohár borral a kezemben, amikor csörgött a telefon. Matt volt az, én meg vidáman felvettem. Kérdeztem, hogy mi a helyzet. Azt mondta:baj van. Nem vettem komolyan, hisz' mi a fasz baj lehet... Amikor megkérdeztem, hogy mivel, azt mondta: -"Nem mivel, kivel."
-Na, kivel?-kérdeztem.
-Jimmy...-ennyit tudott mondani.
Itt lehervadt a mosoly az arcomról, elszállt minden jókedvem és rohadtul megijedtem.
Kérdeztem, hogy mi van vele...
Erre annyi volt a válasz:meghalt.
Ekkor elejtettem a boros poharat, lecsaptam a telefont, kiviharzottam az előszobába és odavetettem Mich-nek, hogy el kell mennem, mert gáz van. Arra a kérdésére, hogy mi a baj, annyit tudtam kinyögni, hogy Jimmy.
Azonnal, úgy ahogy voltam, felkaptam a kulcsomat, bebasztam az ajtót magam mögött és rohantam le a kocsihoz. A kezem annyira remegett az idegességtől, hogy alig találtam bele a zárba a kulccsal. Éjszaka, vak sötétben, padlógázon mentem James háza felé. Nem fogtam fel amit Matt mondott. Nem halhatott meg, az lehetetlen. Hatalmas fékezéssel érkeztem meg Jimmy házához. Már messziről láttam a mentőautó fényeit és ahogyan közeledtem, Matt-éket a ház előtt idegesen fel-alá járkálni. Valamint egy fekete furgont...
-Nem, ne, ez nem történhet meg!
Kiugrottam az autóból és rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Berontottam a házba, de a nappali előtt Matt visszarántott. Lefogott, én pedig egyre erősebben ellenkeztem.
Torkom szakadtából üvöltöttem:-Jimmy, nem! JIMMY!! Nem halhatott meg!
A könnyeim is eleredtek, kontrollálhatatlanul ordítottam. Éppen beláttam a nappaliba, amint három piros ruhás mentőorvos körben állnak még két másik emberrel.
Matt kirángatott a házból és a hátsó kertben megállított:
-Brian, hallasz? 
-Engedj el, hagyjál' , be kell mennem!
-Brian! Nem lehet.
-Látnom kell! Nem halt meg!-ordítottam és elvetemülten kapálóztam.
-Figyelj rám! Végleg elment.
Amikor ezt kimondta, már nem tomboltam. Csendben rogytam le a földre, és csak bámultam. Szinte összeestem a sokktól, egyszerűen nem tudtam felfogni. Bámultam a semmibe. Kiürült a fejem, és beleköltözött az üresség. A nagy büdös semmi. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nincs többé. Az, aki gyerekkorom óta a legjobb barátom, akivel együtt nőttem fel, akivel pár napja még önfeledten jamm-eltünk a stúdióban..nincs többé. Nem fogom látni soha. Mert elment. Meghalt. Akkor és ott, az én lelkem is meghalt. Egy hatalmas részem meghalt, vele együtt.
Utána akartam menni. Követni a halálba.

*Matt szemszöge*

Ez hihetetlen. Nem történhetett meg. Nem vele, nem most. Nem lehet igaz. Beigazolódott amitől tartottam. Brian rettenetesen rosszul fogadta. Basszus, mi lesz ha Zacky és Johnny megérkeznek. Úristen, és a szülei?! Az én szemembe is könny gyűlt, hisz mindannyiunk legjobb barátja ott feküdt bent a nappaliban, holtan. És rohadtul semmit sem tudtam már tenni. Mert már késő.
-Gyere tesó!-fogtam meg B. karját és próbáltam összekaparni a földről.
-Neeeeeem. Nee.-zokogott Bri.
-Kérlek, gyere előre. Gyere, állj fel!-húztam fel lassan.
Megöleltem őt, egyszerűen majdnem összeesett, remegett és totál magán kívül volt.
Előrementünk a ház elé, ahol Johnny és Zack már ott álltak. Ők is teljesen ledöbbenve és rémülten meredtek a ház felé.
-Ez komoly?-nézett ránk JC.
-Sajnos igen. Bár ne lenne az, bassza meg!-túrtam a hajamba.
Ahogy körbenéztem, az emberek jöttek-mentek, lassan sétálgattak. Hisz már miért is siettek volna?
Szar volt belegondolni, hogy nekik Ő csak még egy ember, aki meghalt. Nekünk pedig a legjobb barátunk, a testvérünk. Miért?
A Sullivan szülők és testvérek lassan sétáltak a ház felé. Már értesítették őket. Rájuk néztem és körüllengte őket a bánat és a gyász.
-Őszinte részvétem, Mr. Sullivan!-fogtam kezet és hátba veregettem Joe-t. Ezután megöleltem a lányokat is. Ők sírtak, keservesen sírtak. Mrs. Sullivan is. JBoy és Z. is sokkolódva ültek a járdán. Én pedig csak álltam és meredtem a semmibe. Ilyenkor mit tehetne az ember? Mi a helyes ilyenkor? Van egyáltalán olyan?
Brian ott ült Zack-ék mellett, remegve kapkodta a levegőt. Néha rátört a sírás, de a srácok vigyáztak rá. Soha nem láttam még őt ilyennek. Mi lesz most mindenkivel? Rohadtul féltem, hogy hogyan fogjuk ezt átvészelni...
Egyszer csak egy rakás fotós és újságíró rohanta le a házat és a kertet. Abban a percben rohadtul elöntött a düh, hogy hogy képesek ilyenkor idejönni. Utánuk rohantam és kirángattam őket az udvarról.
-Takarodjatok, büdös köcsögök! Hogy nem sül le a pofátokról a bőr basszátok meg!? Kifelé!-lökdöstem őket.
Mindenki felém nézett, de nem szóltak egy szót sem. Még jó hogy hamar elmentek a rohadt újságírók, mert ha valamelyik belém kötött volna, tuti hogy agyonverem.
Senki sem tudott megszólalni, csak csendben álltak és ültek. Nem fogtuk még fel, hogy mi is történt. Kis idő elteltével két férfi jött és bevitt egy fém koporsót. Ahogyan néztem, könny gyűlt a szemembe. Belegondolni abba, hogy a legjobb barátunkat teszik oda bele...és viszik el..senkinek, senkinek nem kívánom azt az érzést.
Néhány percen belül kihozták és betették a fekete furgonba, ami lassan elhajtott. A mentősök is kijöttek már a házból, elkezdtek bepakolni az autóba. A család még most is ott állt, mozdulatlanul a bejárat előtt. Mi pedig a járdán ültünk. Nem tudom, mennyire vagyunk készen arra, hogy intézkedjünk majd... Nem tudtam mi hogyan lesz, ki hogyan lesz és mi lesz velünk Nélküle. Mi lesz a világgal Nélküle?!
Mint egy nagy fekete gomolygó köd, így árnyékolta be James halála mindannyiunk életét és jövőképét.

18. "Vicious Circle"

Sziasztok!

Itt az új rész, immár a 18. Megint késve... :(

Hamarosan egy kárpótló részt hozok hamarabb a szokásosnál, illetve hamarosan érkezik az új fanfiction, az "I'm not insane".

Jó olvasást!

Üdv.: Alexx

----------------------------------------------------------

*Hilary szemszöge*

-Lennél a barátnőm?-kérdezte Zacky a kezemet fogva.
Egyszerűen nem tudtam mit mondjak, pedig tudtam hogy sürgősen kell valamit válaszolnom. El kell döntenem, hogy mit szeretnék és kitől. Ha arra gondoltam, hogy Zacky-t választom, akkor belém hasított az érzés, hogy mennyire szeretem Brian-t. Ha Bri-t akarom választani, akkor pedig eszembe jutnak Zack őszinte, mély érzései és az együtt töltött idő. Nemes egyszerűséggel benne ragadtam ebben az ördögi körben. Nem tudtam választani. Legalábbis nem ott és nem akkor.
-Zack, én...figyelj. Tudom, hogy mennyire közhelyesen fog hangzani, de adj egy kis időt. Át kell gondolnom a dolgokat, nem akarok meggondolatlanul válaszolni.
-Rendben. Én nem foglak sürgetni, én várok rád bármeddig.-mosolygott rám.
-Zé...te nem érzed úgy, hogy elronthatnánk ezt a rohadt jó barátságot ezzel?-bukott ki belőlem a kérdés.
-Miért, te így érzed?-kérdezett vissza.
-Hát, nem. Nem tudom. Csak elgondolkodtam azon, hogy mennyire jó viszonyunk van és hogy félek, hogy mi lesz ha nem működik a dolog. Akkor el tudnánk-e úgy válni, hogy ez a barátság ugyanolyan maradjon?
-De Hil, ne arra gondolj, hogy mi lesz ha nem működik. Hinned kell benne, neked is!
-Azt hiszem, igazad van.
-Remélem a mindkettőnk számára legjobb döntést hozod majd...-mondta Zack.
-Hééé, Zacky, ne akarj befolyásolni!-viccelődtem.
-Nem én!-mosolyodott el Ő is.
-Na, szerintem én most visszamegyek a saját kis szobámba, mert szükségem van egy kis szunyára nekem is, neked meg főleg! Jó éjt, és most már vigyázz magadra Zack!-már éppen léptem volna ki, amikor eszembe jutott még valami.
-Öhm..Z.? Miért van az a kezeden?
-Ja, ez? Nemtom' miért van bekötve.-próbált hazudni.
-Nem a kötést kérdezem, hanem ami alatta van...
Itt beállt az a bizonyos kínos csend. Azt hiszem rájött, hogy nem fog tudni átvágni engem.
-Mire gondolsz?-tette az értetlent.
-Tudod te azt. A betűre...ami ott alatta van.-böktem a kézfeje felé.
-Honnan tudsz te arról?-döbbent le.
-Honnan, okostojás, én találtalak meg! Szóval? Mit jelent az?-próbáltam nem tolakodó lenni. Csak állatira kíváncsi voltam a válaszra.
-Hilary. És a tiéd?-nézett le a kezére.
-Mi enyém?
-A te kezeden lévő betű...láttam.
-Zachary...-sütöttem le a szemem és végigsimítottam a saját "betűmön". Hisz, basszus! Én cseszem le őt és kérem számon, hogy mi az, de ennyi erővel ez történhetne fordítva is...én sem vagyok jobb, semmivel.
-Szia Zack!-mentem ki. Asszem' itt már mást nem is lehetett volna tenni.
-Szia Hil!-hallottam a hátam mögül elköszönő fiút.
Amikor beléptem a "saját kórtermembe", nem sok mindent láttam, olyan sötét volt. Azt azért láttam, hogy Brian elaludt a kanapén. Igen, hallottam is a horkolását. Rettenetes ez a horkolás, de haláli aranyos!
Csak mosolyogni tudtam a mélyen alvó Bri hangeffektjein. Közelebb léptem hozzá és elmerengtem őt nézve. Rádöbbentem, hogy Őt is mennyire szeretem. Halkan visszabotorkáltam az ágyhoz és lefeküdtem. Kimerített az este is, az ájulás is és a beszélgetés is. Nem a fizikai fáradtság uralkodott el rajtam, hanem az agyi és érzelmi túlterheltség. Olyan gyorsasággal nyomott el az álom, hogy azt sem tudtam megnézni, mennyi volt az idő.
Mikor reggel felébredtem, egyből a kanapé felé néztem, hogy lássam mi van Syn-nel. Nem volt ott, gondoltam vagy hazament vagy lement cigizni...vagy nem tudom. 

-Átmegyek Z-hez.-jutott eszembe és felkeltem. A forgalmas kórházi folyosón egymás mellett viharzottak el a siető nővérek és orvosok miközben én megtettem a rövid kis utamat a 22-esig. 

-Szia....sztok!-toldottam meg a köszönésem amikor beléptem és megláttam a négy srácot és Zacky-t.

-Heló Hil', hogy vagy?-kérdezte Matt.

-Szuperül. Mint ha semmi sem történt volna. Nekem mindig olyan a kórház, mintha valami táborban lennék.-röhögtem.

-Te nem vagy százas, Hil! Örülök, hogy jól vagy!-ölelt meg JC.

-De cuki vagy, Johnny! Imádlak, de ugye tudod, hogy milyen viccesen nézhetünk ki kívülről?-szorongattam a kis manót.

-Miért?-engedett el és értetlenül rám nézett.

-Háttőő....semmi, mindegy. Kis kertitörpém!-húztam oda magamhoz.

-Naaaaaaa, már mindent értek.-ráncolta a szemöldökét.

-Tudod te, hogy szeretetből basztatlak!-vigyorogtam.

-És, Zack, hogy vagy?-néztem Z. felé, aki az ágya szélén ült és sokkal jobban nézett ki, mint tegnap este.

-Jól, de bassza meg, csak holnap engednek haza...-szitkozódott.

-Juj, tényleg, megyek és elcsípem a nővérkét, hogy meddig szándékoznak már benttartani engem...-ugrott be az ötlet és ezzel elindultam a recepció felé.

I'm Not Insane Prológus

Sziasztok!
ÚJ FANFICTION TÖRTÉNET A LÁTHATÁRON!
Támadt egy vadonatúj sztori ötletem, amihez már van egy prológusom. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e, illetve hogy olvasnátok-e, úgyhogy közzéteszem a prológust. Ha van kedvetek olvassátok el és kommenteljetek, hogy belevágjak-e vagy ne..
Köszi szépen, hogy olvastok! :)
Üdv.: Alexx
-----------------------------------------------------
-Skacok, király lesz ez az album! Kurva jól haladunk vele!-vágtam hátba Matt-et.

-Na ja..meg van már..aszongyahogy'..jó sok dal!-bökött a táblára Zacky.

-Fiúk, ez eddig 5 dal felvéve. 11 lesz, azt mondtátok.-csatlakozott Mudrock, a producerünk.

-Vannak ám még riffek a tarsolyomban, tesó!-jött oda vigyorogva Syn.

-Igen, 11-et szeretnénk.-mondta határozottan M.

-Tudjátok mit akartok, ezt már szeretem!-ült le a keverőpult elé Mudrock.

-Egy ütős albumot!-vágtam rá.

-Ja, hogy leszálljon a rajongók feje ha meghallják!-kontrázott Johnny.

-Akkor tehát, meg van már a Natural Born Killer dob, gitárok, basszus, vokál. Meg van a Victim, a God Hates Us és a Save Me és kb. majdnem minden más is.-olvasta le a táblát Shadz.

-Remek tempóban haladunk, srácok! Így még időb...-elnézést, ezt fel kell vennem.-sietett ki Mudrock a 

mobiljával.

-Na, ez itt, ez az utolsó dal erre az albumra.-adtam oda Syn-nek a CD-t.

-Death? Tuti hoztad a jó öreg Jimbo oldschool stílust, tesó!-forgatta a lemezt vigyorogva.

-Bocs fiúk, de égetően fontos hívás volt. De mivel ilyen jól állunk, ezért most a következő három nap szabad lesz. Pihenjetek, aztán megnézzük az egészet egyben! -jött vissza a producer.-Szevasztok!
-Köszi, majd látunk!-mondtam és elindultunk kifelé.
-Aaaa, zsír, pihi lesz!-tárta szét a karját Matt.
-Majd elmehetnénk valahova megünnepelni, hogy ilyen jól halad az album.-kezdte Syn.
-Bazzeg Gates, neked mindig van valami ürügyed az ivásra?-röhögött Zacky.
-Naná, inni azt kell! Majd hívlak titeket, cső!-szállt be a kocsijába Brian.
-Úgy van tesó, inni mindig kell!-karoltam át a legjobb barátom. Brian már kölyökkorom óta a legjobb haverom. Együtt nőttünk fel, egy suliba jártunk mindig is. A srácokkal is, együtt vállt valóra az álmunk. Mind az ötünknek. Együtt éljük az álmunkat. 
-Csá!-köszönt el Matt és Z. is és már mentek is.
Johnny  még beugrott a hangszerboltba. Én magam is haza indultam...

*3 nap múlva*

-Az Avenged Sevenfold dobosát holtan találták az otthonában, December 28-án reggel. James "The Rev" Sullivan halálát alkohol és különböző drogok együttes hatása okozta. Az idegenkezűséget kizárták, így továbbra is rejtély övezi a 28 éves tehetség tragikus halálát."
Az internetet elárasztották a kétségbeesett, megtört rajongók részvétnyilvánításai, az emberek nem tudják felfogni, hogyan történhetett ez. Mindenki a miérteket és az okokat keresi, hatalmas gyász övezi az egész Sevenfold-családot.
Mi lesz a Sevenfolddal? A félkész stúdióalbumukkal? A turnékkal? Folytatják a zenélést vagy derékbatörik a karrierjük?....

17. "A part of me died with him"

Sziasztok!
Íme a 17. rész, egy kis múltidézés Bri szemszögéből :)
Jó olvasást!
Üdv.: Alexx
-----------------------------------------------------------

*Brian szemszöge(visszaemlékezés)*

Ki kellett jönnöm, amikor beszélgettek. Ennyire nem vagyok tahó paraszt, hogy bent maradok. Ez kettejükre tartozik. Ha akarják, majd elmondják.
Persze, hogy érdekelt volna pontosan miről beszélnek, de akkor sem tehettem, hogy ott maradok. Visszamentem abba a szobába, ahol Hilary feküdt eredetileg és leültem az ablak melletti kanapéra. Egyedül ültem a sötét kórteremben.
Az agyam kattogott és nem tudtam leállítani. Hil járt a fejemben...hogy mi lesz ezután. Vagy éppen mi nem lesz.
Olyan más ez a kiscsaj...igen, kiscsaj, hisz még csak 16. Mégis mennyire felforgatta a dolgokat..a banda életét..az én életemet. Nem is, nem ez a jó kifejezés. Nem az életemet, hanem az érzéseimet. Mert szeretek vele lenni és hiányzik ha nincs ott. Hiányzik a mosolya, a szeme csillogása, a nevetése, az idióta poénjai, a zene iránti szeretete. Mindene. Ő maga.
Mi a fasz van velem, emberek?!
Állatira nem tudom mit csináljak. Biztos, hogy érez valamit, hisz viszonozta a dolgokat eddig...de azt nem tudhatom, hogy mi van Zack-el..
Asszem' nem fogok megúszni egy pár közös beszélgetést...vagy ajtócsapkodás és ordítás lesz, vagy nem tudom. A békés verziót nem tudom elképzelni.
Eszembe jutott Jimmy. Hogy mekkora állati nagy segítség lenne most. Biztos bírná Hil-t. Ugyanolyan szenvedélyesek a zenével kapcsolatban.
-Szükségem van rád, Jimbo!-suttogtam és kinéztem az ablakon. Esett az eső, dörgött, villámlott és fújt a szél. Ítéletidő volt...de eszembe jutott valami, ami megmosolyogtatott..hogy amikor dörög az ég, akkor Jimmy Odafenn dobol. Annyira szeretném megkérdezni tőle, hogy miért tette annak idején..
Visszapörgetném az időt és jobban figyelnék, vagy nem tudom. Megakadályoznám, másodszorra nem hagynám, hogy megtörténjen. Ha lenne egy második esélye élni...
Kurvára nagy űrt hagyott bennem..mindannyiunkban..a világban.
Bassza meg, pont ahogyan a Fiction szól: "took a piece of you inside of me"...
Sohasem felejtem el a napot, amikor felhívtak a srácok. Amikor Michelle-el voltam. Emlékszem, együtt boroztunk otthon. Épp sétáltam vissza a nappaliba, egy pohár borral a kezemben, amikor csörgött a telefon. Matt volt az, én meg vidáman felvettem. Kérdeztem, hogy mi a helyzet. Azt mondta:baj van. Nem vettem komolyan, hisz' mi a fasz baj lehet... Amikor megkérdeztem, hogy mivel, azt mondta: "Nem mivel, kivel."
-Na, kivel?-kérdeztem.
-Jimmy...-ennyit tudott mondani.
Itt lehervadt a mosoly az arcomról, elszállt minden jókedvem és rohadtul féltem.
Kérdeztem, hogy mi van vele...
Erre annyi volt a válasz:meghalt.
Ekkor elejtettem a boros poharat, lecsaptam a telefont, kiviharzottam az előszobába és odavetettem Mich-nek, hogy el kell mennem, mert gáz van. Arra a kérdésére, hogy mi a baj, annyit tudtam kinyögni, hogy Jimmy.
Azonnal, úgy ahogy voltam, felkaptam a kulcsomat, bebasztam az ajtót magam mögött és rohantam le a kocsihoz. A kezem annyira remegett az idegességtől, hogy alig találtam bele a zárba a kulccsal. Padlógázon mentem James háza felé. Nem fogtam fel amit Matt mondott. Nem halhatott meg, az lehetetlen. Hatalmas fékezéssel érkeztem meg Jimmy házához. Már messziről láttam a mentőautót, Matt-éket a ház előtt idegesen fel-alá járkálni. Valamint egy fekete furgont.
-Nem, ne, ez nem történhet meg. 
Kiugrottam az autóból és rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Berontottam a házba, de a nappali előtt Matt visszarántott. Lefogott, én pedig egyre erősebben ellenkeztem.
Torkom szakadtából üvöltöttem:-Jimmy, nem! JIMMY!! Nem halhatott meg!
A könnyeim is eleredtek, kontrollálhatatlanul ordítottam. Éppen beláttam a nappaliba, amint három piros ruhás mentőorvos körben állnak még két másik emberrel.
Matt kirángatott a házból és a hátsó kertben megállított:
-Brian, hallasz? Figyelj rám! Elment.
Amikor ezt kimondta, már nem tomboltam. Csendben rogytam le a földre, és csak bámultam. Bámultam a semmibe. Kiürült a fejem, és beleköltözött az üresség. A nagy büdös semmi. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nincs többé. Az, aki gyerekkorom óta a legjobb barátom, akivel együtt nőttem fel, akivel pár napja még önfeledten jamm-eltünk a stúdióban..nincs többé. Nem fogom látni soha. Mert elment. Meghalt. Akkor és ott, az én lelkem is meghalt. Egy hatalmas részem meghalt, vele együtt.
Utána akartam menni. Követni a halálba.

16. "Everything happens for a reason"

Sziasztok!
Most igencsak sokáig tartott megírni ezt a részt, amolyan írói válságba kerültem. De íme, itt van. Lehet, hogy később tudom majd hozni a következőt, nyári tábor problémák miatt. Igyekszem az izgalmakkal kárpótolni az időbeli csúszást! :)
Jó olvasást!
Üdv.: Alexx
------------------------------------------------------
*Hilary szemszöge*

Brian olyan szorosan ölelt át, ahogyan még senki. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Szinte elvesztem az ölelésében. Elengedtem őt és hátrébb léptem.

-Köszönöm!-néztem rá.

Syn előre engedett, hogy én léphessek be elsőként a kórterembe. Kicsit félve mentem be, alig mertem felemelni a fejem, hogy ránézhessek Zack-re.

Felnéztem, és megláttam az ágyon fekvő Z-t. Nem volt magánál, be volt kötözve a keze.

Még így is látszott rajta, hogy milyen sápadt és megviselt. Már nagyon tudni akartam, hogy mi történt vele pontosan...

Bent álltunk a fal mellett, amikor betoppant a nővér.

-Jó estét, maguk mit csinálnak itt?-nézett ránk.

-Átjöttünk hozzá.-mutatott Brian Z-re.

-A látogatási idő régen lejárt.

-Nem látogatunk, én a másik szobában "fekszem".

-És maga?-nézett Bri-re.

-Én..-kezdte B., de félbeszakítottam.

-Ő is itt van, velem. Mi van vele?-mutattam Zacky felé tématerelés gyanánt.

-Alszik. Alkohol és tudatmódosító szerek keveréke miatt volt ájult állapotban.-mondta a nővér monoton hangon és kicserélte az infúziót majd kiment.
Ebben a percben a szívem kihagyott egy ütemet. Jimmy pont ugyanebből az okból ment el...Megijedtem...mi van ha..? Nem, soha, az nem lehet!
Ránéztem Syn-re. Az arcán láttam, hogy eszébe jutott ugyan az mint nekem...
Z. takarója közben megmozdult és egy halk nyögést hallottam. Kinyitotta a szemét és lassan feljebb csúszott az ágyon.
-Zack..-léptem közelebb hozzá.
-Mi a szar van, hol vagyok?-kérdezte rekedtes hangon.
-A sportpályán találtam rád kiütve és behoztak a mentősök...-mondtam.
-Hogy vagy tesó?-jött oda B.
-Hát..vagyok..kurvára fáj a fejem meg a gyomrom.-ráncolta a homlokát.
-Mert hogy a szarba' van ennyi eszed bazdmeg, hogy beszívsz meg bebaszol mint az állat?!-emelte fel a hangját Brian.
-Nyugiiiiii.-fogtam meg a karját.
-Jó, bocs'. Csak a frászt hoztad rám. Ránk. A srácok is itt voltak, de estére hazamentek. Aludtál még amikor itt voltak. Marhára ne csinálj ilyet többet, baszki!
-Te hogy-hogy még itt vagy akkor?-kérdezte Z.
-Elaludt a másik kórteremben.-mondtam, mielőtt még B. megszólalhatott volna. Nem voltam benne biztos, hogy akarom-e, hogy Zacky tudja..mármint hogy Bri elaludt az ágyam szélén...
-És te, Hil?-folytatta a kérdezést.
-Az a helyzet, hogy engem is behoztak a mentősök. Én találtalak meg este, és én meg elájultam a mentőben idefelé. Infúzióra tettek engem is meg ilyesmi, de kiszedtem.
-Ilyet lehet csinálni?
-Nem, de értek hozzá valamennyire és semmi bajom.-De te elmondhatnád, hogy mi történt...mármint: Komolyan: Miért?-próbálkoztam finoman.
-Fuh..-ült feljebb.-Nem tudom. Az egész világ, minden szarság egyszerre...rohadtul nem jött össze semmi.
-Mi nem jött össze?-ültem le az ágya melletti székre, Brian pedig a másikra.
-Titeket együtt láttalak állandóan, ez is állati szarul esett. Amikor ezt kimondta, olyan volt mint ha szíven szúrtak volna egy tőrrel.
-Mert nem én voltam veled.-halkult el és a szemembe nézett. Itt B. felállt és kiment. Szerintem pont jól időzített, nyilván ő is érezte, hogy ez inkább csak kettőnkre tartozik.
Mint ha még forgatnák is a tőrt a szívemben...
-De...ezért nem kell ilyeneket tenned. Basszus...csak mondd, ha valami fáj! Meg is halhattál volna simán!-gyűlt könny a szemembe. Próbáltam visszatartani a sírást..vagy legalábbis késleltetni.
-Most őszintén Hilary. Miben lett volna más bármi, ha azt mondom, hogy fáj hogy vele látlak?
-Akkor leállítom, vagy nem tudom. Leültünk volna beszélni erről, hárman. Vagy külön. Vagy bármi, de ennek nem kellett volna megtörténnie!
-Minden okkal történik az életben...-szólalt meg rövid hallgatás után.
-De bazdmeg, szeretlek te hülye! Egyetlen rohadt szavadba került volna, és a tiéd vagyok!-kiabáltam.
-Persze, azért kellett vele smárolni...hogyne.-jött a válasz.
-Mert mit csináltam volna?! Honnan tudtam volna, hogy kedvelsz?! Semmilyen jelet nem adtál!-próbáltam halkabban beszélni, de az indulataimat nehéz volt kordában tartani.
Nem szólt egy szót sem, csak mereven bámult maga elé.
-Zacky...ne haragudj. Én csak...-fogtam meg a kezét, de ő elhúzta. Elfordította a fejét és szándékosan nem nézett rám.
-Tudod mit éreztem, amikor összevesztünk?-kérdeztem.
-Amikor azt mondtad undorodsz tőlem...amikor ott hagytál. Azt éreztem, hogy a számomra legfontosabb ember, kicsusszant az életemből. Azt, hogy vége. Hogy egy hatalmas lyukat ütöttek a mellkasomba, ami soha sem fog eltűnni. Mintha attól a perctől fogva elüthetett volna egy kamion vagy lelőhettek volna, nem érdekelne. Mert az az egy ember nincs ott. Mert TE nem vagy ott.
Ekkor Zack visszafordult felém és csak nézett. Azt láttam rajta, hogy nem tudja hogyan reagáljon, mit mondjon.
-Már tudod milyen volt nekem...-mondta egyhangúan.
-Eddig is tudtam milyen valaki nélkül...mert soha sem szerettek még engem azelőtt.-néztem a padlóra.
-Én...szeretnék járni veled. Lennél a barátnőm?-kérdezte, és ezúttal Ő fogta meg az én kezem.

15. "Save him!"

*Hilary szemszöge*

A lélegzetem is elállt. Ott, akkor úgy éreztem, kitépték a szívemet. Reszketve próbáltam elővenni a telefonom és hívni a mentőket, de hirtelen azt sem tudtam melyik a mentők száma. A szememet elárasztották a könnyek, már nem is láttam szinte semmit. Ekkor szirénázást hallottam és egy hatalmas fékcsikorgást. Erős reflektorok világítottak a hátam mögül. Egy kocsi ajtajának csapódását hallottam, majd trappolást és férfi hangokat. Közben remegő kezemmel szorítottam az ő vérző kezét. Kivettem ujjai közül a kis üvegszilánkot és ekkor láttam meg a jobb kézfején egy piros "H" betűt. Már mindent értettem...
Megmarkoltam a kis szilánkot és egy "Z"-t karcoltam a bal kézfejemre...
Azt hittem ott helyben elájulok, meghalok és vége. Ez rettenetesen sok volt nekem egyszerre. A mentősök odarohantak hozzá és engem kezdtek kérdezgetni:
-Mióta fekszik itt? Ismeri? Mi történt vele? Van pulzusa? Eszméleténél van?-záporoztak a kérdések.
-Nem tudom, nem tudom, fogalmam sincs, a barátom és így találtam rá. Mentsék meg, segítsenek rajta!-zokogtam kétségbeesve.
-Nyugodjon meg, segítünk rajta!-léptek oda hozzá és hordágyra tették. Rohantak vele a mentőhöz, ahonnan még gyorsan visszafordultak hozzám:
-Be akar jönni?
-Persze!-futottam utánuk.
Beugrottam a mentőbe, ahol három mentőorvos sürgött Zack körül. Én pedig csak néztem őket, és próbáltam minél hátrébb húzódni, hogy ne legyek útban. Le tudtam rogyni a sarokba, ahonnan gyorsan tudtam írni két SMS-t.
Egyet a szüleimnek, hogy miért nem megyek ma haza...és egyet a srácoknak..

"Anya, ma nem érek haza időben. Zacky kórházban van, én találtam meg az utcán, eszméletlen. Majd hívlak, sajnálom!"

Hilary

A másik pedig Matt-nek ment:

"Gyertek a Huntington-i kórházba azonnal..Zack.."

Hil

Még mindig rettentően féltem, hogy mi lesz. Rengeteg kérdés suhant át az agyamon egyszerre:

Mi történt? Mióta fekhetett ott, egyedül? Miért nincs magánál? Mi van? Mi történik?!

Szédültem, hasogatott a fejem, zúgott a fülem és a látásom sem volt tökéletes. Olyan volt mintha elaludtam volna, annyi különbséggel, hogy hirtelen történt. Semmit sem éreztem, csak így eltűnt minden. Minden rossz érzés, minden.

A következő kép az, hogy egy fehér plafont látok, feszítő érzés a bal karomban és valaki keze az enyémet fogja. Gondolom elájultam, aztán engem is összekapartak. Király... Jobbra fordítottam a fejem és láttam az éjjeliszekrényen levő mobilomat. Jobb kezemmel tapogattam a szekrényt, hogy megnézhessem a telefonomon az időt. Éjfél múlt öt perccel...én este 8 körül találtam Zacky-re. Basszus, mi van Zack-el?!
Nem éreztem úgy, hogy bármi bajom lenne. Elájultam a sokktól, aztán ennyi. Amikor balra néztem, láttam hogy egy fekete hajú srác, az ágyamra borulva alszik. Brian volt az. Infúziót kötöttek be nekem, amit én gondosan elzártam és kihúztam a branült a karomból. Hála a jó égnek, nem adtak rám kórházi hacukát, hanem a saját gönceimben voltam. Még jó, hogy anyám egyészség-ügyis, így tudtam hogyan szedjem le magamról azt a szart. Gondosan ráakasztottam az állványra és felültem.


Brian még mindig halkan szuszogott. Nem akartam felkelteni,de meg akartam keresni Zé-t. Tartottam tőle, hogy bunkó lesz ha felébred. Hiszen elég érdekesen váltunk el...De ha nem lenne kíváncsi rám, talán most nem ő lenne az egyetlen, aki itt van velem. Néztem, ahogyan ott fekszik az ágyra borulva, sebezhetően és ártatlanul. Talán számítok neki... Nagyon furdal a lelkiismeretem, hogy miért nem ugrok fel és rohanok ordítva a recepcióra, hogy Zachary Baker hol fekszik. De ez Briannel szemben nem lenne fair. Mert ő itt van velem, ugyan nincs ébren, de itt van. És ez sokat jelent nekem, nem tehetem meg, hogy aljas módon kiosonok a tudta nélkül és mire felébred nem leszek itt. Mert ő is hazamehetett volna, biztos hogy kényelmesebb lenne az ágyában aludni, nem pedig itt ülve. Lassan a hajába túrtam, gyengéden simítottam végig a halántékán, közben halkan szólongattam:
-Brian!....Bri....hallasz?...-hajoltam közelebb hozzá. Egy halk nyögéssel emelte fel a fejét, és az arcára egyből kiült a döbbenet, mikor meglátott.
-Jól vagy Hilary?-ugrott fel.
-Persze, remekül. Figyelj...te nem tudod, hogy hol van Zacky?-kérdeztem félve. Nem tudtam, mit fog reagálni...
-De. A folyosó végén jobbra, a 22-esben.
-Nagyon fontos dolgokról szeretnék beszélni veled, de muszáj tudnom, hogy mi van vele. Mindjárt jövök!-keltem fel az ágyból, mire B. megállított.
-Biztos, hogy jó az ha szaladgálsz?
-Figyi, én csak elájultam. Az infúzió majdnem teljesen lefolyt már, semmi bajom. Tudom mit csinálok. De köszönöm, hogy aggódsz!-mosolyodtam el.
-Jövök én is!-pattant fel a székről. Ketten indultunk el a 22-es kórterem felé. A folyosó teljesen üres volt, a szobákban nagyrészt sötét volt. Egy-egy helységben égett egy halvány fény, aminél olvastak.
 -Látom, van aki nem tud aludni...-böktem a 17-esben könyvet lapozgató idős bácsi felé.
 -Mondja ezt az, aki szintén éjfélkor kerekedik fel...-nézett rám B. Erre nem volt megfelelő válaszom, mert igaza volt...
-Amúgy...mi történt pontosan?-érdeklődött. Megálltunk a folyosón, és én halkan mesélni kezdtem:
-Na..eredetileg azért indultam, hogy veled beszéljek valamiről. Matt azt mondta, keresselek a parton. Útközben a suli előtt mentem el és láttam, hogy valaki ott fekszik, de nem mozog. Így odamentem, és...-csuklott el a hangom a végére.
 A szemem könnybe lábadt, amikor szó szerint megfogalmazódtak bennem a történtek. Brian pontosan tudta, mire van szükségem. Rá. Arra a biztonságérzetre, amit ő tud nyújtani nekem. Nem szólt semmit, csak magához szorított. Ekkor már tudtam, hogyan fogok dönteni.