10. Confused

Sziasztok!
Borzasztó sok idő telt el, mióta legutóbb közzétettem bármit is. Bűntudat gyötör, és nagyon sajnálom, de remélem azért van még legalább 1-2 ember, aki olvassa! :)
Most már igyekszem sokkal, de sokkal hamarabb hozni őket!
Üdv.: Alexx
------------------------------------------------
*Hilary szemszöge*

Egyszer csak mintha elvágták volna a filmszalagot, hirtelen vége szakadt a küzdelmemnek az életemért. A halál félelem, idegesség és kétségbeesettség megmaradt, én pedig remegve és zihálva ébredtem a saját ágyamban. Csak egy álom volt. Egy meglepően valósnak látszó, és nyomasztóan zavaros álom.  Ah, de jó hogy vége. Azért az továbbra is nagyon izgat, hogy mitől vagy miért szül az agyam ilyeneket...
Mit jelentsen ez?!
Már egy fokkal kevésbé zavarodottan, felkeltem az ágyamból és gyorsan átöltöztem.
Az teljesen kiment a fejemből, hogy hétfő van. Azaz suli...basszus, egy ilyen este után!
Bár, tökmindegy, amúgy sem alszom sokkal többet...
Benyomtam egy kis zenét a telefonomról és elkezdtem beletömködni a tankönyveimet a táskámba.
-Kémia, tesi, földrajz..-mormogtam magamban.
Egész tűrhető..mondjuk..
Viszonylag hamar készen lettem és elindultam lefelé, 7.30 magasságában. Hulla fáradtan, jojózó szemekkel értem be az iskolába, ahol üdvözöltem a többieket. Próbáltam úgy tenni, mintha misem történt volna, de minden hiába. Elképesztő lelkiismeret-furdalásom volt a Zacky-dolog miatt...Hiszen gondolkodjunk józan ésszel: alig ismerem és már megcsókolt. Vele aludtam, és be kell valljam, nagyon jó volt. Ilyet én még nem éreztem, hogy valaki ennyire rövid idő alatt ennyire magával ragadjon és elvarázsoljon. Minden percben azt éreztem, hogy vele akarok lenni, rá gondolok és újra és újra lejátszom magamban a történteket. Nem tudtam koncentrálni semmire és senkire. Zackyn kívül. 
Már kezdtem megszokni a gondolatot, hogy ez így történt és próbáltam megbarátkozni a gondolattal: ezt meg kell beszélnem vele. Viszont nagyon remélem, hogy nem fog haragudni és hogy egyáltalán szóba fog állni velem. Ami a helyzetemen rontott, az a Brian-ügy...basszus!
Azt hiszem, most szembesültem a dolgok súlyával...
Őt is megcsókoltam. Eléggé kikezdtünk egymással, és egyikünk sem ellenkezett...Úristen, ha ezt Zack megtudja!
Állatira összezavarodtam és leroskadtam a padomra, amikor a barátaim odajöttek hozzám.
-Cső Hil'! Mizujs, hogy vagy?-lépett oda hozzám Hope.
-Borzalmasan.
-Na, mi van veled, szarul nézel ki.-néztek rám.
-Kössz...-feküdtem vissza a padra.
-Na mondd már el mi van!!
-Hagyjatok már, baszki!-borultam ki. Úgy éreztem, ezt nem itt és nem most kell elmondanom...
Becsengettek és belépett a kémia tanár, engem pedig végre békén hagytak.
-Nyissátok ki a könyvet a 122. oldalon.-kezdte a tanár, azonban én itt kikapcsoltam. Meg sem mozdultam, feküdtem tovább. Sem erőm, sem kedvem nem volt figyelni. Az egész fejem zsongott a sok párbeszédtől, érzéstől és gondolattól. Az osztálytársaim hamar rájöttek, hogy jobb ha békén hagynak a nap hátralévő részében is. A szüneteket inkább egyedül igyekeztem tölteni, ugyanis ha bárki a 2 méteres körzetemben felidegesített, attól tartottam hogy agyon verek valaki. Ingerlékeny voltam, de állatira.
A 4. szünet környékén az egyik idióta osztálytársam, Lee odajött hozzám és bökdösött, cseszegette a hajam. Erre amúgy is harapok, mikor nem vagyok idegbeteg. Most meg egyenesen "öltem" miatta!
-Haggyálmár' te farok!-ordítottam rá, mire ő folytatta.
Elborult az agyam és nekiestem ennek a marhának. Orrba vágtam majd belerúgtam, ő pedig nagyot csattant a földön. Nem ez volt az első alkalom, hogy piszkált, de eddig sosem vertem meg. Nem vagyok büszke rá, de a földön fekvő embert is erőből rúgtam, miközben az orrából már eleredt a vér. Úgy jött oda hozzám egy másik osztálytársam, Kyle és lefogott. Mikor felnéztem, az egész folyosó engem nézett, és azt amit tettem. Döbbent és rémült arcok néztek vissza rám, mintha valami szörnyeteget látnának. Én ziháltam, és Kyle még mindig nem engedett el.
-Normális vagy, Hilary?!-lépett oda hozzám az osztályfőnököm, nyomában az igazgatóval.
-Az irodába, azonnal!-gesztikulált vadul.
Nem is tudom, de abban a percben nem volt bűntudatom.  Bementünk az irodába, és idegesen csapta be az ajtót a diri mögöttünk.
-Mit képzelsz magadról, mi??!-harsogta.
Nem szólaltam meg, mert abban az idegállapotban még őt is elküldtem volna melegebb éghajlatra.
-Felfogtad, hogy mit csináltál??
-Fel, nem vagyok hülye!-válaszoltam.
-Hogy lehet ilyen egy lány?
-Hát így!
Ez volt az a kérdés, amivel ki lehet üldözni a világból. Mi az, hogy hogy?! Hát így!
Amúgy is, milyen fiú az ilyen, aki nem tudja megvédeni magát?! Végigpampogta azt a nagyjából fél órát, amit ott töltöttem. Mindvégig fortyogott bennem a düh, de muszáj volt kontrollálnom. Nem kellene kirúgatnom magam...ezért hát tőlem szokatlan módon, kussban ültem. Ültem és hallgattam. Ez volt most a legjobb megoldás.