12. Waking The Fallen

*Hilary szemszöge*

Háló sajnos nem volt a kertünkben a meccshez, de jó volt így is. Akkorákat vetődtünk, hasaltunk Hope-al, a srácok meg csak ámultak. Jó volt kicsit hencegni előttük.
Hope-ék nyerésre álltak...pedig arra számítottam, hogy Matt és Brian magassága majd előnyt jelent nekünk, de ez nem kompenzálta a bénaságukat. Jó, tényleg cukik voltak, ahogyan próbálták visszaütni a labdát.
-Na, nyertek a törpék!-cukkoltam őket.
-Még is ügyesebbek a törpék, mint az égimeszelők!-vágott vissza H. Imádom, mikor így beszólogatunk egymásnak. Mindketten tudjuk, hogy poénkodunk, nem vesszük magunkra.
Odasétáltam az előrébb álló Syn-hez és barátian rávágtam a fenekére.
-Ügyes voltál!-súgtam oda neki, mire ő kajánul elvigyorodott.
-Pihenünk egy kicsit?-kérdeztem a többieket.
-Ahha!-rohant felém Zacky, aki szó szerint fel is döntött volna, ha nem térek ki előle. Így nyíl egyenesen keresztülszaladt a kerten a nagy lendületben, mi meg jól kiröhögtük.
-De marha vagy Zack!-kócoltam össze a haját, amikor közelebb jött.
Hope már a fűben fetrengett, mi meg körülötte rohangáltunk. Szegény rettegve feküdt. nehogy agyontapossuk. Végül én is levetettem magam a gyepre és elnyúltam rajta. Erre Brian rámugrott, majd megérkezett Matt ordítva:
-Kicsi a rakáááás!-és ő is ránk ugrott. Majd szép sorban, Zacky, Johnny, Arin és Hope is.
Hát, mondhatom, elég nehezek voltak, azt hittem hogy soha többé nem kelek fel onnan. Nagy nehezen leszálltak rólam, csak Bri fetrengett még mindig rajtam.
-Tyű, jól vagy Hil?-nézett rám Z.
Egy árva hang sem jött ki a torkomon, kis híján agyon nyomtak, így csak vadul mutogattam Brianre. Zack vette az adást és a lábánál fogva lehúzta rólam a haverját. Matt odatérdelt mellém és felültetett. Rettentő erős volt, éreztem az izmos felső testét, ahogyan a hátamnak nyomódott, miközben engem kapart össze. Na, elég a hülye gondolatokból!
-Meg vagy?-kérdezte.
-Hú, basszátok meg, de nehezek vagytok!-nyögtem ki végre nevetve.
-Brian, te meg kapd be, hogy rajtam fekszel mikor a halálomon vagyok!-durcáskodtam.
-Mér', tök jó volt! Biztos az ágyban is ilyen lenne...-kacsintott rám.
-Nem, ott te lennél alul.-vigyorogtam kajánul.
-Nehogy meg csináld vele is, Gates!-fenyegetőzött Zack. Nem tudtam eldönteni, hogy komoly fenyegetés volt, vagy csak haveri poén.
-Miért, te akarod?-kérdezett vissza Syn.
Erre én szemforgatva Hope-ra néztem, aki alig tudta visszatartani a hangos hahotázást.
-Na jó, skacok szerintem ez majd eldől!-vetettem véget a kisebb vitának még mindig a földön fekve.-Relaxáljunk inkább! De most már nem ér rám ugrani!-szögeztem le.

*Arin szemszöge*

Tök jót játszottunk, jófejek a csajok. Hope aranyos lány, és állati ügyesen játszott.
Mikor Hilary felvetette, hogy relaxáljunk, mind lefeküdtünk a fűbe. Hope kb. fél méterre tőlem feküdt és a fűszálakat tépkedte. Leszedett egy virágot is és letépte sorba a szirmait: -Szeret..nem szeret..szeret...nem szeret.
-Öhm, Hope...van amúgy barátod?-kérdeztem meg, kicsit félve a reakciótól.
-Nincs.-fordult felém és letette a virágot.
-Hány éves is vagy?-kérdezte.
-20. És te?
-16. Annyi, mint Hil. Osztálytársak vagyunk. És te mit csinálsz a bandában?-mosolyodott el. Gyönyörű a mosolya!
-Dobolok. De ezt Brian tudja jól definiálni: "Két pálcával csapkodom azokat a kerek szarokat."-nevettem.-Te játszol valamilyen hangszeren?
-Hát, pár dalt tudok gitáron. Ezen kívül nem nagyon. Meg egy árnyalatnyit zongorán, de ennyi. Mindig nagyon szerettem volna rendesen megtanulni. Meg a dobolás is tök jó, amikor benne van a ritmus a kezedben. Annyira jó lehet!
-Az is. Ha szeretnéd, akkor bármikor kipróbálhatod a dobszerkómat. Vagy taníthatlak is..-hagytam félbe a mondatot.
-Juujdejó, mikor?-csillant fel a szeme.
-Amikor akarod!-mosolyogtam.
-Öhm, lenyelsz keresztben ha olyat kérdezek, hogy most is lehet-e?-nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Dehogy nyellek, lehet!
-Hil! Nem baj, hogyha azt mondom, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam?
-Na mit?-vigyorgott.
-Arin megtanít dobolniiii! Kinyírsz, ha most átmegyünk hozzájuk?-kérdezte tök ártatlanul.
-Aztaaa, na nyomás, de vissza ne gyere amíg nem vagy dobvirtuóz!-válaszolta Hilary.

*Hope szemszöge*

Annyira jó volt, hogy Arin felajánlotta hogy megtanít dobolni. Imádom a zenét és minden hangszert, úgyhogy ez tényleg hatalmas dolog nekem! Megkérdeztem a többieket, hogy mit szólnak ha most átmegyünk hozzájuk, ők pedig belementek. De ők még maradni akartak, úgyhogy csak ketten megyünk Arinnel.
-Köszi skacok! Azért még jövök, Hil!-néztem rá és széles mosoly kíséretében kacsintottam rá. Remélem értette a célzást...
-Sziasztok!-köszöntünk el és a szomszéd kert felé vettük az irányt.

Bementünk a házukba és én azt sem tudtam, merre nézzek. Tök szép, új, modern és tök.....rumlis. Hát..pasik laknak benne, jogos.
-Uh, bocsi a rendetlenségért...-mentegetőzött Arin.
-Áh, nem baj, engem nem zavar. Én is rendetlenebb típus vagyok.-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Gyere, erre van a próbaterem.-vezetett fel a lépcsőn az emeletre. Kanyargós csigalépcső vitt fel, ahol egy matricákkal teli ajtó volt. Beléptünk rajta egy piros falú szobába, ami tele volt hangszerekkel és erősítőkkel. A szemben lévő falon volt egy nagy ablak, ahol elég sok fény szűrődött be.

Tátva maradt a szám ahogy elnéztem azt a sok hangszert így testközelből. A nagy bambulásban megbotlottam az egyik erősítő-kábelben és elvágódtam a próbaterem padlóján.
-Ó bazdmeg!-szitkozódtam hirtelen.
-Jesszus, jól vagy?-ugrott oda mellém Arin és már szedett is össze a földről. Körülbelül két centire volt arca az enyémtől és nagy barna, aggodalommal teli szemeivel fürkészte az enyémeket.
-De szép a szemed!-csúszott ki a számon. Amint kimondtam, az arcom átváltott paradicsomvörösbe.-Én öh, izé...
-Nem ütötted meg magad?-kérdezte, és közben egy percig sem engedett el.
-Nem nagyon, csak asszem' lefejeltem a lábdobot, bocsi!
-Le van szarva a dob, de neked vérzik a fejed! Ne mozdulj, hozok tapaszt!-szaladt ki.
-Ariiiin! Hagyd már! Mentőt nem akarsz hívni?-gúnyolódtam.
Fél perc sem telt bele, már vissza is jött egy doboz sebtapasszal a kezében.
-Hívjak mentőt is?-kérdezte zihálva.
-Úristen, dehogy is, nehogy hívjál mentőt!-nevettem el magam.-Nem vagyok cukorból!
-Jó-jó, én csak...-kezdett bele zavartan.
-Nagyon köszönöm amúgy, kedves tőled, hogy így aggódsz!
-Hát..ez alap dolog..na gyere, fel tudsz állni?-karolt belém.
-Ariiiiin...-szóltam neki azzal a hangsúllyal, amiből tudta a választ.
-Akkor mutatsz valamit a dobokon?-néztem rá kíváncsian.

-Mit mutassak?-ült be a szett mögé.
-Hát, mondjuk amit a legjobban szeretsz játszani.-válaszoltam.
-Oké, legyen.-és elkezdte adni az ütemet a lábdobbal. Azzal, amit lefejeltem. Ámulva néztem ahogyan dobolt. Energikusan, megállás nélkül erősödött a ritmus.
- Aztaaa, ez nagyon durvaaa!-tört ki belőlem -Fogok én valaha így játszani?
-Ha kitartó vagy és átjársz hozzám, akkor igen -mosolygott.
-Nem akarok állandóan zavarni, meg a szabadidődet elvenni...
-Szívesen tölteném veled a szabadidőmet.-mondta halkan.-Gyere, most te jössz, ülj be! -állt fel a kis székről.
-Uh, oké..-indultam el félve.
-Nézzük a részeit...a nagy alul, az a lábdob..a fentiek a pergők..egyes, kettes és hármas pergő. Számokkal könnyebb lesz neked. És ezek a cinek. Van amelyik pedállal működik, de a verővel is ütheted. Próbáld ki őket!-állt mellém.