13. "How could I resist him?"

Sziasztok!

Íme az új rész, remélem hogy nem untok még nagyon... :)
Jó olvasást Nektek! :)
Üdv.: Alexx
----------------------------------------------------------

*Hope szemszöge*

Először a lábdobot próbáltam ki, majd szép sorban a pergőket is.
-Aaa, ez az ami a koncerten a mellkasodban lüktet!-kiáltottam fel.-De jó, és most én csinálom!
-Így van!-nevetett Arin. Láthatóan jól szórakozik a gyerekes megszólalásaimon.
Próbálgattam egyszerre ütni valami ütemhez hasonlót, de nem volt olyan könnyű. Arin közben elővigyázatosságból arrébb állt, nehogy orrba vágjam szegényt.
-Ajhh, ez nehéz!-dőltem a dobokra.
-Nem annyira, kitartás!-lépett közelebb.-Add a kezed, csináljuk együtt.
A hátam mögé állt, megfogta a csuklómat és finoman ütni kezdte velük a 2-es és 3-as pergőket. Ő irányította a kezem, én csak a verőket fogtam. Közben a pedálok taposásába már nagyon belejöttem.
-Próbáld egyedül!-hirtelen elengedte a kezeim, én pedig megpróbáltam folytatni a ritmust. Nagyon koncentráltam, és egy rövid ideig sikerült egyedül!
-Juhúúú, doboltam!-öleltem meg hirtelen a mellettem álló srácot.-Ugye ez már annak számít?
-Ha hangot adsz ki a dobokon, az már az!-mosolygott biztatóan.

*Hilary szemszöge*

Kint hevertünk a fűben a srácokkal, beszélgettünk, tépkedtük a füvet... Már kezdtem kicsit parázni, hogy kihúzgáljuk az egész pázsitot az udvarunkon...anyámék hazajönnek és sivatag lesz a ház előtt..zseniális!
-Hallod, szerintem Arinnek bejön a barinőd...-vigyorgott Matt.
-Miből gondolod?
-Majdnem kiesett a szeme mikor átjöttünk...-tapintott rá Zack a lényegre.
-Ahogy Hope-ot ismerem, ebből még lehet valami...-mondtam sejtelmesen.
Ezalatt Johnny és Brian fociztak a labdával, mikor JC megszólalt:
-Hil, leeresztett a labdád, bocsi..Van pumpád?-vetette be a kiskutyaszemeit.

Ennek hogyan lehetne ellenállni?!
-Kilyukadt, vagy mi a szar?!-hüledeztem.
-Hát..azt nemtudoooom...-monda bűnbánóan.
-Ah, van pumpa, mindjárt hozom!-indultam el a házba. Vagyis csak akartam. Széttártam a karom és még jobban elterültem a fűben. Az eget bámultam, amikor hallottam a bejárati ajtó csapódását. Brian tartott befelé a házba.
-Briaaaaan, hova mész?! Azt se' tudod hol a pumpaaaa!-ugrottam fel.
-Az nembaaaaaj!-érkezett a szórakozott válasz.
Mire utánatrappoltam a lépcsőn, Ő már a szobám ajtaja felé tartott. Az emeleti folyosóra nem szűrődött be sok fény, így elég sötét volt még nappal is.
-Hallooood, Bri?!-szólongattam, de nem reagált.-Megkeresem, na.
Lehajoltam, hogy előkotorjam a szekrényem aljából, mire valaki megfogta a derekam. Egy percre lefagytam, majd felegyenesedtem. Brian maga felé fordított és gyengéden a falhoz szorított. Nekem dőlt és úgy folytatta:
-Ezt szerettem volna elérni...hogy ketten legyünk.-halkult el a hangja. Folytathatnánk azt a múltkorit...-simított végig az arcomon.Valamilyen ősi ösztön hatására átkaroltam Bri-t, amint közel lépett. A félhomályban csak a szeme csillogása és az ajkai keltették fel a figyelmem. Szememmel végigpásztáztam az arcán, az orra aranyos vonalán, az enyhén borostás állán, a nyaka ívén... Teljesen elveszi a józan eszem, megbolondít, olyan mintha drogoznék! Nem vagyok a tetteim ura, ha vele vagyok. Annyira...férfi. Mármint...erős, magas, széles a válla, markáns arcvonások...megőrjít!
-Nem is tudom, Brian...-hebegtem.
-Én tudom.-hajolt még közelebb.
-Hol van már a pumpaaa??-ordított fel az udvarról Johnny.
-Mindjááárt, na!-próbáltam higgadt hangon válaszolni, miközben a szívem vadul kalapált és az adrenalin átjárta a testem.
Lassan a szemembe nézett, majd a számra, majd a szemembe és hirtelen megcsókolt. Olyan volt, mintha elszédültem volna, azt sem tudtam hol vagyok. A mámorból az zökkentett ki, hogy valaki hatalmas erővel lökte el tőlem Brian-t, aki hátraesett majd a földön landolt.
-Mi a faszt csinálsz, Gates?-a hangjából sugárzott a düh.
-Én ugyanezt kérdezhetném, bazdmeg!-állt fel.
-Ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz, esküszöm kicsinállak!-fenyegetőzött.
-Na, rettegek tőled!-ment ki a szobából Syn, de előtte még egyszer szájon csókolt provokálásképpen. Én ott álltam, lefagyva, nem tudtam mit mondjak vagy hogy mondjak-e egyáltalán bármit. Nem jutottam szóhoz. -Ez mi volt?-vont kérdőre Zacky.
-Én is ugyanezt szeretném kérdezni tőled...-Figyelj én..nem értelek Zack. Barátok vagyunk, nem?
-De, csak..
-Csak?
-Mi van köztetek Brian-nel?
-Hogy hogy mi van köztünk?! Barátok vagyunk.
-Kicsit extrákkal tarkított a barátságotok, nem gondolod?!-kérdezte csípősen.
-De, viszont..-kezdtem, amíg Z. félbeszakított.
-Figyelj Hilary, én...Szeretlek!
Ilyenkor normális esetben az ember rávágná, hogy én is téged. De most nem tettem. Ez egy nagyon súlyos "Szeretlek" volt, ami ráült a szívemre és egy szempillantás alatt megnehezített mindent. Ekkor nem találhattam megfelelő szavakat, mert erre nem voltak. Itt nincs az a monológ, ami kifejezi azt a zavarodottságot, bűntudatot, szeretetet, kötődést és vágyat, amit én egyszerre éreztem. Ezt az érzelmi koktélt életem legszorosabb ölelésébe sűrítve igyekeztem kifejezni. Hozzábújtam Zack-hez, amennyire csak tudtam, és ő hagyta.
-Zachary...én egy dolgot még nem értek. Mi volt ez a jelenet az előbb?
-Szeretlek, az volt. Az volt, hogy nem tudlak nézni a legjobb haverommal smárolni, miközben szeretnék a helyében lenni!
-Én nem tudtam, hogy így érzel...de figyelj, még nem vagyunk együtt..ezért nem értem a féltékenységedet.
-Nem, tényleg nem vagyunk egy pár. De Te és Brian sem vagytok azok. Mégis smárolgatsz vele...
-Veled is smároltam!-emlékeztettem.
-Ja, hogy ez így megy nálad?! Mindenkivel smacizol, aztán majdcsak kikötsz valahol?-háborodott fel.
 -Nem, de hogyan tudtam volna ellenállni neki?!-csattantam fel.
-Szóval ilyen csábító számodra a nagy Synyster Gates! És én még össze akartam jönni veled! 
-Micsoda?-döbbentem le. Ezt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyak a szándékai. Nem telt el hosszú idő mióta megismertük egymást és már is ilyen szoros kötődés alakult ki? Ami még inkább megdöbbentett,az az volt, hogy ez Kölcsönös...
-Asszem' már soha nem fogok. Hisz hogyan bízhatnék meg benned, ha nem tudsz ellenállni?...Undorodom tőled!-viharzott ki a szobámból.
Én pedig ott álltam egyedül, mint akit kétszer is jól megvertek. Egyszerre csusszant ki a két legfontosabb ember az életemből.
Hogy miért? Mert hülye vagyok!